évforduló

Üstökösök és csillagködök sorát fedezte fel Caroline Herschel

Kétszázhetvenöt éve, 1750. március 16-án született Caroline Herschel német születésű brit asztrofizikus, matematikus, az első női csillagász, aki e tevékenységéért rendszeres fizetést kapott. Az egyik első olyan nő a csillagászat történetében, akinek a neve szerepel a jelentősebb enciklopédiákban és szakművekben, de műholdat, holdkrátert és aszteroidát is neveztek el róla.

Március 16-án történt

1974-ben ezen a napon született Bretz Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, a klasszikus zenei élet vezető basszbaritonja. A nemzetközi szinten is ismert és elismert művész repertoárja a zenetörténeti irányzatok teljességét felöleli, egyedülálló karakterével és stílusgazdag előadásmódjával számos külföldi operaház közönségének elnyerte már a tetszését.

Március 15-én történt

2002-ben ezen a napon nyílt meg a Siklós Mária tervei alapján épült új Nemzeti Színház Budapesten. A nyitóelőadáson Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét tekinthette meg a közönség Szikora János rendezésében, Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera, Lucifert pedig Alföldi Róbert alakította. A teátrum első igazgatója Schwajda György volt, akinek a nevéhez A Nemzet Színésze kitüntetés megalapítása is köthető.

Március 14-én történt

Az 1879-ben ezen a napon született Albert Einstein dolgozta ki a relativitáselméletet, hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez, szinte nostradamusi sejtései közül többet is csak napjainkban bizonyítottak be. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal ismerték el, 1999-ben a Time folyóirat az évszázad emberévé választotta, sokak számára a 20. század legnagyobb zsenije és egyik legnépszerűbb mémalapanyaga.

Szilágyi István a lét végső kérdéseit feszegette

Az egy éve elhunyt Kossuth-díjas íróra emlékezünk, akinek életműve a magyar irodalom egyik különleges, egyedi hangú kincsestára marad.

Március 13-án történt

2003-ban ezen a napon avatták fel az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyén felépült Papp László Budapest Sportarénát. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk nevét viselő, koncerthelyszínként 12 500 ember befogadására alkalmas komplexumban az elmúlt évek során olyan világsztárok léptek fel, mint Andrea Bocelli, Jean-Michel Jarre, Lady Gaga és Rod Stewart, illetve az AC/DC, a Deep Purple, a Depeche Mode, a Kraftwerk és a Rammstein.

Havas Ferenc a klasszikus balettirodalom szinte minden főszerepét eltáncolta

Kilencven éve, 1935. március 12-én született Budapesten Havas Ferenc Kossuth-díjas balett-táncos, balettmester, aki a generációjának legtöbbet foglalkoztatott szólistája volt, és a klasszikus balettirodalom szinte minden karakterfőszerepét eltáncolta.

Hetven éve hallgat Charlie Parker szaxofonja

Hetven esztendeje, 1955. március 12-én halt meg Charlie Parker, a jazz egyik óriása, a bebop stílus egyik létrehozója. Parker munkásságát számtalan lemez dokumentálja, életéről Philadelphiában operát mutattak be, a jazzrajongó Clint Eastwood pedig filmet forgatott róla Bird címmel.

Március 12-én történt

Tőle tudjuk, hogy az élet kabaré: 1946-ban ezen a napon született a legendás Liza Minnelli, az egyik leghíresebb filmmusical, a Kabaré főszereplője. Judy Garland – a szintén híres színésznő – lánya egyike azon kevés művésznek, aki Oscar-, Golden Globe-, Tony- és Emmy-díjat is kapott.

Legnépszerűbb darabjaival ünnepel a tizenöt éves Láthatáron Csoport

Párkapcsolati kabaré, szülő-gyerek viszony, női varieté és kerekasztal-beszélgetés is segít felidézni a független társulat legjobb pillanatait.

Fleming felfedezésével köszöntött be az antibiotikumok kora

Sir Alexander Fleming Nobel-díjas skót orvos, a penicillin felfedezője hetven éve, 1955. március 11-én halt meg. A minden idők harmadik legnagyobb skót személyiségének választott Fleming nevét utca és tér, több intézmény, valamint egy kisbolygó és hegycsúcs is viseli.

Március 11-én történt

1943-ban ezen a napon született Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató. Az idén januárban elhunyt művész a Pinceszínházban kezdte pályáját, később többek között a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Katona József Színházban játszott, illetve rendezett. A mozinézők egyebek mellett az Eszkimó asszony fázik, a Hülyeség nem akadály és a Mázli című filmekben találkozhattak vele.

Chuck Norris pont 85 éve döntött úgy, hogy megszületik

Március 10-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját a szóvicc atyja, Chuck Norris amerikai színész, harcművész, a Walker, a texasi kopó című sorozat, illetve a Magányos farkas, a Delta Force, az Ütközetben eltűnt, a Tomboló terror és a The Expendables – A feláldozhatók 2. című filmek sztárja.

Március 10-én történt

Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.

Koncertszínházi előadás Radnóti Miklós emlékére a Nemzeti Színházban

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós, valamint a zenészek és képzőművészek alkotta QJÚB társulat Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínházi előadásában, amelyet március 16-án tekinthetnek meg az érdeklődők a Nemzeti Színházban.

Március 9-én történt

Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő. A művésznő első nagyobb szerepét 1988-ban kapta A lét elviselhetetlen könnyűsége című alkotásban, majd Krzysztof Kieślowski Három szín-trilógiájában is láthatta a közönség. Az Oscar-díjat Az angol beteg című Anthony Minghella-filmben nyújtott alakításával nyerte el mint a legjobb női mellékszereplő.