évforduló
Hatvanéves lenne Igaly Diána, az első női olimpiai bajnok sportlövőnk
Hatvan éve, 1965. január 31-én született Budapesten Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő, aki 2004-ben Athénban megszerezte a magyar sportlövészet hetedik olimpiai aranyérmét – nőként pedig elsőként szerzett hazánknak aranyérmet a sportágban.
Szamuráj őseihez méltó elszántsággal küzdött az atomipar ellen a Nobel-díjas Óe Kenzaburó
Kilencven éve, 1935. január 31-én született Óe Kenzaburó Nobel-díjas japán író, akinek mintegy harminc nyelvre fordították le a műveit. Magyarul néhány novellája és a Futball-lázadás című regénye olvasható.
Január 31-én történt
1977-ben ezen a napon adták át Párizsban a francia főváros nevezetességének számító high-tech stílusú Pompidou Központot. A Renzo Piano és Richard Rogers tervei alapján épült intézményt Georges Pompidouról, Franciaország korábbi köztársasági elnökéről nevezték el, aki szorgalmazta, hogy legyen egy minden francia rendelkezésére álló kulturális központ könyvtárral, színházi stúdiókkal, galériákkal és koncerttermekkel.
Ír, fest, repül és merül, de a versenyautóktól sem fél a 95 éves Gene Hackman
Január 30-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját Gene Hackman kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, akit egyebek mellett a Francia kapcsolat, a Nincs bocsánat, a Lángoló Mississippi és A híd túl messze van című filmekben láthatott a nagyközönség.
A regények és versek mellett ügynöki jelentéseket is írt Tar Sándor
Húsz éve, 2005. január 30-án hunyt el Tar Sándor József Attila-díjas író, a 20. századi magyar novellairodalom egyik legnagyobb alakja. Az évforduló alkalmából jelenik meg a Kicsi fények: Tar Sándor összegyűjtött versei című kiadvány a debreceni Déri Múzeum gondozásában.
Január 30-án történt
1945-ben ezen a napon süllyesztette el az SZ–13-as szovjet tengeralattjáró a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német hajót a Balti-tengeren. A jeges hullámokban kilencezernél több ember lelte halálát, így ez a történelem legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófája, amely mellett még a Titanic balesete is eltörpül.
Kilencévesen faragta első Vitéz Lászlóját a bábozás nagymestere
Január 29-én lenne százéves Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművész, érdemes és kiváló művész, a népművészet mestere, Vitéz László, Süsü, a sárkány, Hakapeszi Maki és Furfangos Frigyes „atyja”.
Január 29-én történt
Balassagyarmat 1919-ben ezen a napon sikeresen vívta meg városvédő harcát, kiűzve a megszálló csehszlovák csapatokat. Ezzel a város Magyarország része maradt, és az Országgyűlés 2005-ös döntése alapján a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város kitüntető címet viselheti.
Bálint Tibor mindent tudott, amit a mondatról tudni lehet
Demeter Zsuzsa irodalomkritikust Bálint Tiborról, a huszonhárom évvel ezelőtt elhunyt erdélyi íróról kérdeztük.
A hazai reggae legjobbjai idézik meg Bob Marley szellemét
Minden idők legismertebb reggae-zenésze február 6-án lenne 80 éves. Ennek apropóján a Ladánybene 27 és vendégei kizárólag Marley-dalokkal lépnek fel az Akvárium Klubban február 7-én.
Január 28-án történt
Ezen a napon született, majd 53 évesen ugyanezen a napon hunyt el Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Színházban és filmen is maradandót alkotott – moziban többek között Szabó István Édes Emma, drága Böbéjében láthattuk.
A tragikus sorsú Szerb Antal emberközelbe hozta az irodalom legnagyobbjait
Nyolcvan éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal író, irodalomtörténész, műfordító, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története, valamint A Pendragon legenda és az Utas és holdvilág szerzője.
Január 27-én történt
1844-ben ezen a napon mutatták be a pesti Nemzeti Színházban Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. A premier hatalmas sikert aratott, amihez kétségkívül hozzájárult a közhangulat is: a dalmű cselekménye egy Habsburg származású magyar királyról, V. Lászlóról festett meglehetősen gyászos képet.
Autóversenyzőként is sikeres volt az „új Brandóként” indult Paul Newman
Száz éve, 1925. január 26-án született Paul Newman Oscar-díjas amerikai színész, rendező, akit többek között Az ifjúság édes madara, A nagy balhé, a Pokoli torony, illetve a Bilincs és mosoly című filmekben láthattunk, és akit öt különböző évtizedben is aranyszobrocskára jelöltek.
Saját gitárt épített magának Eddie Van Halen, a heavy metal forradalmasítója
Január 26-án lenne hetvenéves Eddie Van Halen amerikai gitárvirtuóz, a hangszer egyik legnagyobb hatású mestere, akit a generációja Jimi Hendrixének, a heavy metal forradalmasítójának is tartanak, mert új hangzást és új megoldásokat hozott a műfajban.
Január 26-án történt
1908-ban ezen a napon szerezte meg a magyar sporttörténelem első világbajnoki aranyérmét Kronberger Lili műkorcsolyázónő. Kronberger Lili az első műkorcsolyázónők egyike volt, így eleinte a férfiakkal kellett versenyeznie. Az első két világbajnoki versenyén bronzérmet nyert, majd 1908-ban a sziléziai Troppauban lett világbajnok. Ezt a címet 1909-ben Budapesten, 1910-ben Berlinben és 1911-ben Bécsben is sikerült megvédenie.