évforduló

Június 5-én történt

Dalít megbabonázta a 20. századi spanyol szellem legkiválóbb megtestesítője, Federico García Lorca, aki életét és művészetét az emberi méltóság, egyenlőség, demokrácia szolgálatába állította, amiért a korabeli Franco-diktatúra megbüntette. Buñuel azt írta róla, hogy ő maga, az ember volt a remekmű.

Június 4-én történt

„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.” Az idézet Szabó T. Anna József Attila-díjas költőtől származik, aki ma ünnepli születésnapját. Az írás mellett műfordítással is foglalkozik, többek között James Joyce, Sylvia Plath és John Updike műveit ültette át magyar nyelvre.

Június 3-án történt

Habár a nagy vásznon elsősorban komikus karakterszerepekben látjuk Elek Ferencet, az ezen a napon született színész a színpadon egészen változatos figurákat alakít. Jelenleg többek között Ádámként látható a Katona József Színház EMBTRAG című, Az ember tragédiáját feldolgozó előadásában.

Ezer éve imádkoznak a magyarokért az ország lelki erőművében

Napjainkban meglehetősen elkoptatták az olyan szavakat, mint a szakrális és a spirituális, de a pannonhalmi bencés bazilika több mint ezer éve álló falai között, mindkét szó visszanyeri eredeti értelmét.

Június 2-án történt

1941-ben ezen a napon született Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, a vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolna kő domborműveinek készítője. A hetvenes évek közepéig elsősorban a pop-art stílus inspirálta; később a hagyományos magyar fafaragáshoz nyúlt vissza.

Nem ördög, de nem is szent Robin Williams ikonikus szerepében

Legszívesebben mi is felállnánk az asztalra, és a fiúkkal együtt harsognánk: „Ó kapitány, kapitányom!” Harmincöt éves a Holt költők társasága.

Június 1-jén történt

1947-ben ezen a napon született Ronnie Wood gitáros, a Rolling Stones tagja. A zenész a 2000-es években komoly alkoholproblémákkal küzdött, ami miatt megbízhatatlanná vált, így a banda vezetője, Mick Jagger választás elé állította: vagy az ital, vagy a zene – Wood az utóbbi mellett döntött.

Május 30-án történt

Bár mindene volt a minőség, Kocsis Zoltán mégis úgy vélte: „Teljesen elhibázott prekoncepció a tökéletesség megcélzása. Ha csak ezt tartjuk szem előtt, szép lassan meghal a darab a kezünk között, miközben az amúgy is elérhetetlent hajszoljuk.” A zongoraművész, karmester és zeneszerző évtizedekig meghatározta nem csupán a hazai, de egyebek mellett revelatív Bartók-interpretációi, a kortárs zene kiemelkedő személyiségeivel folytatott együttműködései révén a nemzetközi zenei életet is. Születésnapja a magyar klasszikus zene napja.

Május 29-én történt

Ma ünnepli születésnapját Csankó Zoltán. A rendkívül sokszínű magyar színész, aki – főiskolai tanára jóslatát beváltva – 50 éves kora körül teljesedett ki a színpadon. Elbír főszerepeket, de karakterizáló képessége miatt soha nem került skatulyába. Aki nem látta a Radnóti Színházban vagy Győrben, az is ismeri hangját Kenneth Branagh, Stanley Tucci, Colin Firth vagy Christoph Waltz szinkronjaként.

Május 28-án történt

„Sikernél, dicsőségnél többet jelent számomra a meggyőződés, hogy sikerült apám nevének emberi és művészi tisztaságát megőriznem.” 1899-ben ezen a napon született Pethes Sándor színész, érdemes és kiváló művész.

Május 27-én történt

Ma ünnepli születésnapját Pici bácsi, azaz Presser Gábor zeneszerző. Olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a Ringasd el magad vagy a Nem adom fel.

Május 26-án történt

Ma ünnepli születésnapját a filmes világ egyik legnagyobb átváltozóművésze, Helena Bonham Carter.

Ma is a barátságról szól az 1939-óta működő budapesti Lengyel Intézet

A kultúra akkor is egyesítette a két népet, amikor a politikai kapcsolatokban kihívások jelentek meg – mondta a lengyel nagykövet a Lengyel Intézet alapításának 85. évfordulóját ünneplő eseményen.

Május 25-én történt

Ma ünnepli születésnapját Cillian Murphy, akit a Peaky Blinders tett világhírűvé, idén pedig az Oppenheimer főszerepéért kapott Oscar-díjat.

Május 24-én történt

Ma ünnepli 79. születésnapját Priscilla Presley, a rock and roll királyának felesége, akiről nemrég készített filmet Sofia Coppola.

Bonnie és Clyde fittyet hányt a törvényre, kultuszuk mégis töretlen

90 éve, 1934. május 23-án kapták el a történelem egyik leghíresebb bűnözőpárosát, Bonnie Parkert és Clyde Barrow-t.