Fassang László
Bachtól Bartókig kalauzolja a hallgatóit Fassang László
Fassang László Liszt Ferenc-díjas magyar orgonaművész október 14-én 19 órától a pécsi székesegyházban ad koncertet. A páratlan környezetben megvalósuló „hangutazás” során hazánk egyik legismertebb orgonaművésze több évszázad zenei örökségén vezeti végig a közönséget.
Az inspiráló élmények teszik felejthetetlenné a gyerekkort
A tanévkezdéssel sok izgalom és még több feladat elé néznek a fiatalok. A napi rutin és a tanulás mellett azonban ne feledkezzünk meg a tartalmas feltöltődésről sem, hiszen a felvillanyozó és inspiráló élmények teszik a gyerekkort igazán felejthetetlenné. A Müpa ebben az évadban is rengeteg különleges programmal készül számukra – babáktól a kamaszokig. Mutatjuk, miből érdemes válogatni a hidegebb hónapokban.
Hipnotikus performansz és világsztárok a Liszt Ünnepen
Nyilvánossá váltak a Müpa szervezésében ősszel megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája mellett nemzetközi sztárokat is felvonultató, rendhagyó és összművészeti produkciókat, koncertélményeket kínál az eseménysorozat.
Újra Bach-ügyelet lesz a Müpában
Johann Sebastian Bach születésének 340. évfordulója alkalmából a Müpa idén megismétli valaha volt leghosszabb koncertfolyamát, a barokk mester orgonaműveit felvonultató Bach24-et. Oldott fesztiválhangulat, hipnotikus fényfestés és babzsákok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán május 2-án és 3-án.
Fassang László: elengedhetetlen, hogy a hangszer felújítása az eredeti konstrukcióban történjen
Akadnak orgonisták, akik szerint védeni kell a műemléki hangszer minden elemét, mások azonban megbízhatóbb, modernebb elemekkel újítanák fel a csaknem százéves hangszert. Cikkünk Fassang László állásfoglalásával frissült.
Tánc, cirkusz, zene és színház pezseg két napon át a 20 éves Müpában
Egész hétvégés programsorozattal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Müpa március 15-én és 16-án, amelyben klasszikuszenei, alternatív és jazzkoncertek, újcirkuszi és kortárs táncművészeti produkciók, legendás muzsikuscsaládok, költők, írók váltják egymást.
Egész nap Händel szól a Müpa zenei maratonján
A 340 éve született komponista, Georg Friedrich Händel művei hallhatók a Müpa zenei maratonján 2025. február 2-án. Az egész napos koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg a barokk mester dallamai, valamint kiállítás és koncertfilmvetítések is szerepelnek a programban.
Tucatnyi klassz(ikus) hangverseny őszi napokra
Bár a címben tucatnyi szerepel, valójában tizenkettőnél több hangversenyt ajánlunk olvasóink figyelmébe Budapesttől Debrecenig, Miskolctól Pécsig az ország nagy koncerttermeiből. Hogyan lehetséges ez? Böngésszék végig a listát figyelmesen, és meglátják!
Találkozások a Liszt Ünnep podcastsorozatában: Fassang László és Szokolay Dongó Balázs
Míg Fassang László orgonaművész két-három évesen édesanyja nagybőgője alatt feküdt, mert szerette annak mély, búgó hangját, Szokolay Dongó Balázs egy régi rádiót csavargatott Békésben, hogy befogja a balkáni adókat, és meghallgathassa a különleges énekeket, amelyeket a szülei csak vinnyogásként aposztrofáltak. Ők következő podcastunk vendégei.