Fertőd

Gyere velünk kastélytúrára!

Nem telhet el nyár kastélylátogatás nélkül! Idén Fertőd és Ausztria felé vettük az irányt és vendégségbe mentünk az Esterházy-családhoz. Három tárlatvezetésen fedeztük fel a fertődi és a kismartoni Esterházy-kastélyt, valamint Fraknó várát. Cikkünkben érdekességeket árulunk el azoknak, akik szeretnének ellátogatni ezekre a helyszínekre, és azoknak is, akik a fotelükben hátradőlve ismernék meg az arisztokraták kincseit.

Rangos kiállítások az iskola helyén

„Amit Magyarország kormánya megígért, azt meg is tartja, forrást biztosítva új iskolát épít, és ezzel a lépéssel megindulhat a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának rekonstrukciója is” – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára a fertődi Porpáczy Aladár Középiskola ünnepélyes alapkőletételén.

Megújultak a fertődi Esterházy-kastély parkjai

„Európában nagyon kevés olyan hely van, ahol ilyen nagyságrendben nyilvánul meg a 18. század kultúrája, szemlélete, gondolatvilága” – fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a fertődi Esterházy-kastélyban, ahol június 10-én az épületegyüttes megújult parkrészeit adta át.