festőművész
Addig is festek
G. Horváth Boglárka rendesen hozza a vadromantikus művészsors toposzait: nagykabátban dideregve, gyertyafény mellett alkotott, miközben mekis kasszázásból, országúti szórólapozásból, csokoládécsomagolásból tartotta fenn magát. Azóta fordult a sorsa, képei ma már nemzetközi tárlatokon is feltűnnek.
Az impresszionizmus atyja, aki erkélyekről és hotelablakokból festett – Camille Pissarro
Százhúsz éve, 1903. november 13-án hunyt el a festő, aki Jacob Abraham Camille Pissarro néven 1830. július 10-én született Charlotte Amalie-ben, a karib-tengeri dán koronagyarmat Saint Thomas szigetén, és dán állampolgárságát élete végéig megőrizte.
A képzőművészetben nem szeretem a rébuszokat
A körülöttünk lévő világ különleges módon történő leképezése az, ami Krizbai Sándor Alexet a leginkább foglalkoztatja. Számára az jelenti a sikert, ha a műveit megértik. Szentendrei műtermében szakmai útjáról, a fiával való közös munkájáról és az ideális házasságról is mesélt.
„Megszámlálhatatlan énem van” – Bánföldi Zoltán-portré
„A kvantumok lehetnek egyszerre két helyen. Mi van akkor, ha én nemcsak itt és most vagyok, hanem a tudatom valahol máshol is jelen van? Csak a kettő nem tud egymásról.” Bánföldi Zoltán képzőművész szentendrei műtermében jártunk.
Elhunyt Fernando Botero kolumbiai festő és szobrász
Kilencvenegy éves korában elhunyt Fernando Botero, a Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként is emlegetett kolumbiai festő és szobrász, akinek jellegzetes stílusa és sajátos hangulatú művei ihlették a művészettörténészek által megalkotott „boterizmus” műszót.
Moholy-Nagy László mestere – Berény Róbert festő, grafikus 70 éve halt meg
Hetven éve, 1953. szeptember 10-én halt meg Berény Róbert Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, aki nemcsak a képzőművészet, de a zene iránt is rajongott.
Fények, csöndek, vallomások – Megnyílt Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállítása az Artusban
A tárlatot Karsai György nyitotta meg, aki – épp úgy, mint a művészházaspár korábbi kiállításait megnyitó író, költő, színész, művészettörténész vagy épp színikritikus barátai – vállaltan önvallomásosan közelített a képekhez.
Radák Eszter műveiből nyílik ingyenes kiállítás a Virág Judit Galériában
A Virág Judit Galéria legújabb kiállításán Radák Eszter utóbbi két évben készült, eddig be nem mutatott alkotásait lehet megtekinteni. A Naplementék, bizsergő retinák című tárlat szeptember 6. és 23. között ingyenesen látogatható, ezen idő alatt a festőnő tárlatvezetéseket is tart.
A nyughatatlan festőművész, aki egyenes adásban alkotott – Szász Endre
Húsz éve, 2003. augusztus 18-án halt meg Szász Endre Munkácsy Mihály-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész.
Grafikusként tisztelték, pedig vérbeli festő volt
Huszonöt éve, 1998. augusztus 2-án halt meg Szántó Piroska Kossuth- és kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész.
A Napút magányos festője, Csontváry Kosztka Tivadar
Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakja százhetven éve, 1853. július 5-én született.
Testhezálló művészet – Maurer Dóra X NUBU kollaboráció (videó)
Maurer Dóra vitathatatlanul a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb, nemzetközileg is ünnepelt alkotója. Munkái híven tükrözik örökké kíváncsi, mindenre nyitott, mindig újat kereső személyiségét, soha nem lanyhuló kísérletező kedvét, okos szellemességét és finom iróniáját.
Polihisztor és „a régészet persona non gratája” – László Gyula
„Ami jó abból, amit csináltam, az menjen át a magyar köztudatba, és nem fontos, hogy ki csinálta. Ami pedig esendő, az úgyis elesik” – tartotta. 1998-ban ezen a napon hunyt el László Gyula Széchenyi-díjas régész, őstörténész, festőművész, a kettős honfoglalás elméletének megfogalmazója.
Elhunyt Françoise Gilot festőművész, Picasso múzsája
Százegy évesen elhunyt Françoise Gilot francia festőművész, Pablo Picasso egykori élettársa.
A másik nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben
Nyolc modernista festőnő mutatkozott be a nagyközönségnek 1931-ben a Nemzeti Szalonban. Őket és a velük egy csoportban alkotó művésznőket mutatja be a Janus Pannonius Múzeum új tárlata.
Május 11-én történt
1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí spanyol festő; 1981-ben pedig bemutatták Londonban a Macskák című musicalt.