Freund Tamás
Anna-bál: a két évszázadot átívelő hagyomány
Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is – méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
Együttműködési megállapodást kötött az MTA és a NÖRI
A magyar tudomány felbecsülhetetlen kincseinek megőrzésére együttműködési megállapodást kötött pénteken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).
Június 14-én történt
Június 14-én ünnepli 73. születésnapját Márta István Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Magyar Fesztivál Szövetség tiszteletbeli elnöke, aki pályafutása során több mint 300 színpadi és filmzenét írt és szerkesztett, emellett zenélt, rendezett, tanított. Volt zenei rendező, színházigazgató, önkormányzati képviselő, és elindította a Kapolcsi Művészeti Napokat, amely Művészetek Völgye néven Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljává nőtte ki magát.
Az MTA új doktorait köszöntötték az Akadémián
Nyolcvanegy kutató vehette át csütörtökön Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott ünnepségen az MTA doktora címet – tájékoztatta az Akadémia pénteken az MTI-t.
MTA-elnök: Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van
Akadémiánk nem hibátlan, érheti kritika, de egyedülálló nemzeti érték, amit meg kell őriznünk a jövőnek, s erre most is jók az esélyeink – jelentette ki Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a testület 199. közgyűlésén hétfőn Budapesten.
A tudomány varázshatalma és a gondolat szabadsága platánok alatt fejlődik
A Magyar Tudományos Akadémia kétszáz évét bemutató látványos kiállításon a tudományos gondolkodás néhol szárnyal, máskor szilánkokra reped.
Hogyan szolgálhatják a művészeti élmények az egészséges személyiségfejlődést?
Művészeti élmények az egészséges személyiségfejlődés szolgálatában – ezt az izgalmas témát járja körül dr. Freund Tamás Széchenyi- és Bolyai-díjas neurobiológus előadása, amelyet február 22-én hallgathatnak meg az érdeklődők az idén tizedik alkalommal megrendezendő Cziffra Fesztiválon.
A mesterséges intelligencia sohasem pótolhatja a kéz intelligenciáját
A kézművesipar története Magyarországon című kiadvány szerkesztőjével, Szulovszky Jánossal beszélgettünk, aki néhány fejezetet szerzőként is jegyez.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze az MTA elnöke december elejére
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke december 11-re, amelyen a kutatóhálózat ingatlanjaira és egyéb vagyonelemeire tett kormányzati ajánlatról dönt az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete.
A tudomány és a szakpolitika kapcsolata a World Science Forum idei témája
A tudomány és a szakpolitika kapcsolata a globális átalakulások idején lesz a november 20-án kezdődő budapesti World Science Forum (WSF – Tudomány világfóruma) idei témája. A november 23-ig tartó világfórum részeként rendezik meg a Science Expót a Szépművészeti Múzeumban november 21–23. között.
Június 14-én történt
Nem fejezte be a főiskolát, mégis az egyik legnagyobb magyar színész lett belőle. 1925-ben ezen a napon született Darvas Iván, olyan filmek szereplője, mint a Szerelem, a Hideg napok vagy a Kárpáthy Zoltán.
Megújult a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács
Megújult a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT), a kormány tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét támogató véleményező testület.