Gál Tamás
Még nem mérték fel, mekkora veszély, ha elhanyagolják a kultúrát
Jókai Mór születésének 200 évfordulóját egész évben ünneplik az írófejedelem szülővárosában, Komáromban.
November 16-án történt
Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Shakespeare Othello című darabjában Jago szerepe, valamint Katona József Bánk bánjának címszerepe.
Székesfehérváron is bemutatkoztak A windsori víg nők
A nagy sikerű komáromi bemutató után Székesfehérváron is megtartották A windsori víg nők premierjét. A Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház koprodukcióját Szikora János, a fehérvári teátrum igazgatója rendezte, a főszereplőt, Falstaffot pedig a komáromi direktor, Gál Tamás alakította.
Se hála, se gratuláció – Interjú Gál Tamással
Gál Tamás Dosky- és Jászai-díjas színészként hozzászokott a népszerűséghez, amelyet színházigazgatóként már nélkülöznie kell. A Komáromi Jókai Színház nemrég kinevezett vezetője tudja, hogyan épül fel a nulláról egy színház. Színészképzésről, kocaborászatról és a színházba vezető tizenöt kilométeres ösvényről is beszélgettünk.