Georges Bizet
Október 25-én történt
„A közönség kiszámíthatatlan; mindenütt más, mindig változó ízlésű. Az énekes csak egyet tehet: azt, hogy teljes erőbedobással dolgozik minden felvételen, minden koncerten. Így ha nem is jön be néha egy-egy dal, amiben bíztunk, mégis megnyugvást ad az a tudat, hogy mi mindent megtettünk, amire a tehetségünkből és erőnkből futotta” – fogalmazta a ma nyolcvanegyedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas énekesnő, Kovács Kati.
Bizet nem örülhetett a Carmen világsikerének
Százötven éve, 1875. június 3-án halt meg Georges Bizet francia zeneszerző. Az alig 36 évet élt komponista abban a hitben hunyt el, hogy operája, a Carmen csúfosan megbukott, miközben azóta az egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott dalművé vált.
Többször szembesült a halállal a szaxofon feltalálója
Kétszáztíz éve, 1814. november 6-án született Adolphe Sax belga hangszertervező, akinek első fontos újítása egy módosított kialakítású basszusklarinét volt, majd a basszusklarinét hangzását javító kísérleteinek eredményeként született meg legnagyobb találmánya, az 1846. június 28-án szabadalmaztatott szaxofon.
Október 25-én történt
1896-ban ezen a napon avatták fel az Iparművészeti Múzeumot I. Ferenc József és II. Vilmos német császár jelenlétében, a millenniumi ünnepségsorozat záróeseményeként. A nagyközönség számára az épület csak egy év múlva, a belsőépítészeti munkák befejezését követően nyitott meg.
Carmen mindenekelőtt szabad akar maradni
A Budapesti Operettszínházban Homonnay Zsolt állította színpadra a Carmen jelenkorba helyezett musicalváltozatát.
Orosz klasszikusok csendülnek fel a MÁV Szimfonikus Zenekar idei első hangversenyén
A MÁV Szimfonikus Zenekar az új év első hangversenyén híres orosz zeneszerzők remekműveit szólaltatja meg Takács-Nagy Gábor vezényletével 2024. január 12-én a Zeneakadémián.