Gion Nándor

Augusztus 27-én történt

„Mindnyájunknak annyi portréja van, ahány ismerőse. Ha tetszik, ha nem: képünk kirajzolódik embertársaink tudatában. Jogunk van egyet magunknak is odatennünk ezek mellé” – fogalmazta az 1918. augusztus 27-én született – és 2011-ben elhunyt – Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító, irodalomtörténész, Mészöly Dezső, a Villon árnyékában, az Önarckép retus nélkül, az Örökbefogadott versek és az Esszék és asszók című kötetek szerzője, aki a Magyar Televízió Lyukasóra című irodalmi műsora szerkesztő-műsorvezetőjeként vált széles körben ismertté.

A könyvek, amik vagyok: Csorba Lóci

A Lóci játszik frontemberének könyveken átívelő felnövéstörténetét ismerhetjük meg sorozatunk következő részében.

A könyvek, amik vagyok: Mohos Zsófia

Mohos Zsófia fotográfus mesél az őt mélyen érintő, rá hatást gyakorló olvasmányokról.

Február 1-jén történt

„A színháznak meg kellene maradni Thália templomának, ahol az emóció, az érzelmek és a lélek viszi a prímet, nem pedig a hideg, tiszta ész és logika. Élesen le kellene választani a kettőt” – fogalmazta a 2020. február 1-jén elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Andorai Péter, akit többek között a Várszínház, a József Attila Színház és Veszprémi Petőfi Színház előadásaiban, valamint a Bizalom, a Vörös rekviem, a Hajnali háztetők, a Simon mágus és a Könnyű testi sértés című filmekben láthattunk.

Augusztus 27-én történt

„A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk” – fogalmazta a ma hetvenegyedik születésnapját ünneplő József Attila-díjas költő, író, drámaíró, dramaturg, Zalán Tibor.

Augusztus 27-én történt

1955. augusztus 27-én nyílt meg az első önkiszolgáló élelmiszerbolt Magyarországon: Budán, a Bem József utca és a Mártírok útja (ma: Margit körút) sarkán. Az üzlet portálján hirdette a felirat: Önkiszolgálók boltja. 1968-ra már csaknem hatezer önkiszolgáló üzlet várta a vásárlókat az országban.

Február 1-jén történt

Ez a nap a civilek napja, a Tisza élővilágának napja és a furmint nemzetközi napja, valamint Kildare-i Szent Brigitta ünnepe, aki Szent Patrik mellett Írország védőszentje, az utazók, költők és a termékenység patrónusa.

„Olyan az egész, mint egy mesejáték”

Gion Nándor Postarablók című ifjúsági regényéről.

A szókimondás terén mindig elment a falig

A nyolcvan éve született Gion Nándorról beszélgetett Kurcz Ádám István irodalomtörténésszel Poós Zoltán a Mesecemtrum oldalán.

Határokon átnyúló egyetemesség

Gion Nándor, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Páskándi Géza, Ratkó József és Cseke Péter munkáit adja ki új sorozatában a Magyar Napló Kiadó.