A könyvek, amik vagyok: Csorba Lóci

Ian MacDonald: A ​fejek forradalma

„Ez egy igazán jó könyv, nagyon szeretem – többször adtam már beköltözős ajándékként embereknek. Tinédzserkoromban olvastam először, és izgalmas felfedezőutat, kalandos utazást éltem meg általa. Olyannyira, hogy ez lett az életemben az a könyv, amit egyfajta bibliaként időről időre fellapozok, hiszen minden alkalommal ad valamit. Úgy írja le és narrálja végig a The Beatles a történetét, hogy keletkezési sorrendben végigveszi az összes dalt. Mesél a stúdióhoz kapcsolódó különlegességekről, ezzel párhuzamosan elmeséli a zenekart alkotó négy fiú történetét, mindemellett pedig megismerteti az olvasóval a hatvanas évek kulturális »bummját«, avagy a kor tinédzsereinek köszönhető forradalmat.

A Beatles története a kedvenc népmesém: négy legkisebb királyfi elindul szerencsét próbálni a nagyvilágba, és elnyerik a fele királyságot – sőt, nem is a felét, az egészet. Nagyon jó sztori. Ráadásul külön élmény, hogy egyik tagról sem derült ki az idők során sötét háttérsztori, családon belüli erőszak vagy ilyesmi. Úgy látszik, hogy ők tényleg jó arcok. Ez a könyv abból adódóan is sokat adott, hogy közel érzem magamhoz az általuk képviselt attitűdöt: egyszerre mókás és mély lelkivilágú emberek, valódi csapajátékosok.”

Szerb Antal: Utas és holdvilág

„Az Utas és holdvilág a húszas éveim elején érkezett az élembe, és sok területen – például irodalom, miszticizmus – éreztem egyfajta bevezetőnek. Ez a könyv rengeteg belső, lelki és szellemi kaput nyit meg, ha érzékletesen olvassa az ember. Nagyon élvezem ezt a tulajdonságát, így tízévente újraolvasom, egyszer pedig meghallgattam hangoskönyv formájában, Kulka János előadásában.

Mint a jó könyvek általában, ez is minden új találkozásunkkor mást nyújt, mindig más kerül a fókuszom középpontjába, mást veszek észre benne. A húszas éveim elején nagyon megérintett a szerelmi szál, és arra gondoltam, jó lehet egy ilyen Ulpius Évába szerelmesnek lenni. Később az olasz misztikum, a belső utazás, a belső igazságkeresés témája ragadt magával. A legutóbbi olvasás során pedig kicsit kívülről tudtam ránézni, és lenyűgözötten figyelni Szerb Antal irodalmi műfajokon átívelő briliáns írói megoldásait. Nagy főhajtás neki – hatalmas öröm, hogy megírta ezt a könyvet.”

Gion Nándor: Virágos katona

„A közelmúltban olvastam ezt a regényt, és ezzel a lendülettel be is került életem legmeghatározóbb könyvei közé. A vajdasági Gion Nándor a Latroknak is játszott című tetralógia első részeként írta, a cselekmény a szüleim szülőföldjétől, a gyerekkorom első éveinek helyszínétől, Óbecsétől harminc kilométerre lévő Szenttamáson játszódik. A korszakokon átívelő történet része az első világháború, a második világháború és a kettő közötti időszak is, és bár súlyos, nehéz témákról van szó, transzgenerációs traumák leírása helyett ízig-vérig vajdasági – tehát magával ragadóan élettel teli – sztoriba csöppen az olvasó, annak minden könnyűségével és mágikus realizmusával együtt. Tehát ezt a kezedben tartva gyakorlatilag egy vajdasági mágikus realista regényt olvasol, és sírsz, mert annyira élvezed.

Éppúgy lehetetlen belekötni a szép, mély, kerek, univerzális tartalomba, ahogy a regény szerkezetébe. Gion Nándor nagyon filmszerűen ír, ebből adódóan könnyű a szöveg olvasása. A szereplők és a dialógusok rögtön megjelennek az ember lelki szemei előtt. Mindent látsz, sőt, érzel. A szereplők fiatalsága és a jó sztori egyből megérintette a bennem élő kalandra, izgalomra, igazságra, szenvedélyre vágyó tini énrészt. Annyira élveztem az olvasást, hogy minden oldal lapozásakor szurkoltam, hogy a következő oldal is jó legyen, és jó lett. Minden egyes oldal jó volt. Alig tudtam letenni ezt a végtelenül sokat adó könyvet.”

Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal

„Ez a kifejezzen hosszú vers régóta jelen van az életemben, újra és újra visszatérek hozzá, és minden alkalommal meghatározó élményt jelent, ezért, bár nem könyv, muszáj megemlítenem. Az alcíme: Lírai képek öt fejezetben. Egy sétálás történetét beszéli el, a hangulatát Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versének hangulatához tudnám hasonlítani. Azért jelent nekem extrán sokat, mert az időmértékes verselés következtében minden olvasáskor azt érzem, ringat engem.

Ez a ringatás gyakorlatilag zene vagy rap vagy – nevezzük bárhogy, lényegében ez a „ringatás” az, amit mindig is csinálni akartam. Olyannyira, hogy ha elakadok a dalszövegírásban, elég elolvasnom ezt a verset, és máris sínre került az alkotói önkifejezésem, mert kreatív tudatállapotra és ritmikus gondolkodásmódra hangol. Ez a vers úgy, ahogy van nagyon jól rezonál a gondolkodásmódomra. Szerintem Dsida Jenő teljesen úgy látta a maga idejében a világot, ahogy én most. Nagyon jó érzés ez a téren és időn túli találkozás, kapcsolódás. Olvasás közben többször fellelkesít. Ha tehetném, leülnék Dsidával vacsorázni.”

Julia Donaldson: Papírbabák

„Végül Julia Donaldson egyik könyvét, a Papírbabákat kell megemlítenem, mert ez volt az első gyerekkönyv, amin sírtam. Amióta megszületett a lányom, gyakorlatilag nem telik el úgy este, hogy ne olvasnék neki, és be kell valljam: a napjaimnak ez az egyik legjobb része. Szerencsére a kognitív fejlődés folyamatosan lekísérhető a magyar gyerekkönyvpiac termékeivel. A babageometriai lapozgatós könyvektől kezdve a Maszat, a Tölgyerdő meséi és egyéb hasonló sorozaton át tartó utazás jelenleg a Magyar népmeséknél és ezzel párhuzamosan a Kuflik történeteinél áll, de a legnagyobb érzelmi hatást a Papírbabák érte el.

A Donaldson-könyvek jellegzetes narratív stílusa talán itt hozza a legváratlanabb fordulatot, és bár furcsa gyerekkönyvnél ilyet említeni, de tényleg nem akarom elspoilerezni a harmincoldalas remekművet. Amikor először olvastam, elkezdtek potyogni a könnyek a szememből, mert pont arra gondoltam, hogy valami ilyesmit jelent gyereknek és szülőnek lenni, amit ez a könyv bemutat.”

Címlapfotó: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu