hírek
Russell Crowe harcművészeti filmben tűnik fel
Russell Crowe a Beast in Me című filmben szerepel majd, melynek nemcsak szereplője, hanem társírója is. Az Ausztráliában és Bangkokban forgatott filmet Magyarországon az ADS filmforgalmazó mutatja be.
A ritkán látott Jack Nicholson és Tom Hanks is ott volt ennek a show-nak a szülinapján
Az idén ötvenéves Saturday Night Live számtalan művészt indított el a sztárrá válás útján, most egymás lábát taposva ünnepelték a műsort New Yorkban.
Képeslappal támogathatjuk a Katona jótékonysági programját
A Katona József Színház Behívó programjának részeként az Életvárók negyedik éve teremt lehetőséget arra, hogy a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon lakói, valamint külsős segítők egy inspiráló, elfogadó közösségben dolgozzanak együtt. Most pedig egy különleges kampánnyal bárki részese lehet ennek a kezdeményezésnek, ha támogatói képeslapot vásárol.
Több mint ötven projekttel neveztek a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjára
Ötvenhat filmterv, köztük negyvenöt játékfilmötlet, négy dokumentumfilmterv, illetve hét animációs rövidfilmötlet érkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor programjának felhívására.
A Sagrada Família lépcsője miatt akár ezer családot és vállalkozást is kilakoltathatnak
A világ leghíresebb befejezetlen épülete várhatóan még tíz évig épül, de sokan tiltakoznak a bazilika főbejáratához tervezett lépcső ellen.
Hatalmas faültetési programba kezdenek a Maldív-szigeteken
Kétmillió fát terveznek ültetni az idén a Maldív-szigeteken az úgynevezett Ötmillió fa faültetési program keretében – közölte az Indiai-óceánban található szigetország állami hírügynöksége.
Legyőzött ellenségeikből falatozhattak ezek az ősemberek
Éhség, halotti szertartás vagy az ellenség megalázása? A kutatók még nem tudják, hogy milyen okok állhattak a kannibalizmusra utaló leletek hátterében.
Idén videóklipek is versenyeznek a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon
Összeállt a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja. Az idei programban a legnagyobb nemzetközi fesztiválokat megjárt külföldi alkotásokon túl a magyar film elitje is képviselteti magát május 27. és 31. között a szegedi Belvárosi Moziban.
Megválasztották a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új elnökét
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat február 15-ére összehívott rendkívüli küldöttgyűlése Szabadhegÿ Pétert választotta a szervezet elnökének. Az elnöki tisztség a szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya tavaly októberben bekövetkezett halála óta betöltetlen volt. Szabadhegÿ Péter Magyarország korábbi londoni nagykövete, üzletember, ezt megelőzően a Szuverén Máltai Lovagrendben töltött be különböző tisztségeket.
Az élelmet kereső állatok ugyanazt csinálják, mint az atomok a részecskegyorsítóban
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fizikusai legújabb tanulmányukban bebizonyították, hogy a nagyenergiás atommagütközésekben keletkező részecskék mozgása is leírható úgynevezett Lévy-sétaként.
Farsangi hagyomány és múzeumi örökség a Néprajzi Múzeumban
Miben rejlik a te örökséged? – Farsangi hagyomány, múzeumi örökség címmel rendeznek tematikus kurátori vezetést február 22-én a Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállításában. A kiállítás Örökség termére fókuszáló tárlatvezetésen a farsanggal kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők.
Hamarosan újra megnyitnak a Notre-Dame tornyai
A párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a 2019. évi tűzvészben megrongálódott tornyait az eredeti tervnek megfelelően a nyáron megnyitják a látogatók előtt, noha váratlanul újabb munkák merültek fel a déli tornyon, amelyeket azonban addig el tudnak végezni.
Elhunyt Csombor Teréz színművész
Elhunyt Csombor Teréz Aase-díjas színművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja.
Előadás Jókai gyermek- és ifjúkorának emlékhelyeiről a Nemzeti Múzeumban
A kétszáz éve született nagy magyar mesemondó, Jókai Mór gyermek- és ifjúkorának emblematikus színhelyeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumakadémia című szabadegyetemi előadás-sorozata következő részében, február 18-án.
Fibonacci-sorozat ihlette új kerékpároshíd kanyarog egy belga tavon
Az S alakú híd nemcsak a gyönyörű tájat, de Belgium szénbányászati múltját is átöleli. A Cycling Between Terrils hídja igazi turisztikai attrakció lett.
Terepmunka történetek a Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállításán
A gyűjtés kalandjai a Néprajzi Múzeumban – Terepmunka történetek címmel rendeznek tematikus kurátori vezetést február 16-án a Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállításában. A vezetés során a különböző korokban és kultúrákban végzett terepkutatások és gyűjtések példáin keresztül sokféle történettel ismerhetnek meg a látogatók.