071_795-615.jpg

Hatalmas faültetési programba kezdenek a Maldív-szigeteken

Kétmillió fát terveznek ültetni az idén a Maldív-szigeteken az úgynevezett Ötmillió fa faültetési program keretében – közölte az Indiai-óceánban található szigetország állami hírügynöksége.

A PSM News vasárnap Torik Ibrahim turisztikai és környezetvédelmi miniszterre hivatkozva arról számolt be, hogy a Mohamed Muizzu elnök kezdeményezte program egyrészt a klímaváltozás elleni küzdelmet, másrészt pedig a biodiverzitás javítását és a veszélyeztetett őshonos fafajok védelmét szolgálja.

Az ültetendő fák között gyümölcsfák, illetve a hagyományos Maldív-szigeteki gyógyászatban használt fajták is vannak. A program értelmében öt éven belül összesen kilencven különböző fajtához tartozó termő fát is terveznek ültetni, ami az ország élelmiszer-ellátásának biztonságát is hivatott javítani.

A miniszter elmondta, hogy a kezdeményezés támogatásához egy mobiltelefonos alkalmazást is fejlesztenek, amellyel a felhasználók megtudhatják, hogy ki és mikor ültette az egyes fákat.

Ez is érdekelheti

Boros Gergely: A Balatonnak egymással ellentétes érdekeket kell kiszolgálnia

Száz éve kutatják a Balaton titkait Tihanyban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai. Boros Gergely tudományos főmunkatárssal, az intézet Mezokozmosz Laboratóriumának vezetőjével beszélgettünk arról, hogy milyen állapotban van a tó, és miért fontos, hogy nemcsak a hivatalos szervekkel, hanem a közvéleménnyel is megosztják tudományos vizsgálataik eredményeit.

Az eső érkezése – A zselici ezüsthársak a Törzsvendég tizedik epizódjában

A Dunántúl déli részére, a Somogy és Baranya vármegye határán fekvő Zselicre invitál bennünket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata tizedik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, aki az eső áztatta ezüsthársak különleges tulajdonságai mellett az erdő és a társadalom törvényszerűségeiről is mesél.

Kertek alatt – Mi történik a fejünk felett, a lombkoronaszinten?

Mészáros Zsolt ezúttal a különböző fafajták lombkoronáinak jellemzőiről és a lombok lakóiról mesél.

Az erdő türelmes óriásai – A Bükki Nemzeti Park a Törzsvendég kilencedik epizódjában

Az Északi-középhegységbe, a Bükki Nemzeti Parkba kalauzol el bennünket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata kilencedik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, akitől nemcsak azt tudjuk meg, milyen fák élnek együtt egy elegyes erdőben, de azt is, hogyan tanulhatunk tőlük türelmet és állhatatosságot.