hírek

Afrika aranyhangja a Müpában

Rendkívüli sors és életmű áll a nyugat-afrikai zene csillaga, a mali Salif Keïta mögött, aki november 3-án, csütörtökön a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet együttesével. „Azért születtem, hogy zavart keltsek” – mondta egyszer a világhírű zenész, akinek dalai ismerősen csenghetnek a Muhammad Ali életét bemutató, Will Smith főszereplésével készült Ali című filmből is.

Már készülnek az új Diótörőre

A Diótörő az Arénákban produkció gyerekszereplői mindennap három órát edzenek, gyakorolnak, hogy karácsonykor eljátsszák a testőrök, az egerek, a pillangók és a denevérek szerepeit. Az Audi Aréna Győrben, a Debreceni Főnix Csarnokban és a Veszprém Arénában, várhatóan összesen tízezer néző előtt fogják eltáncolni a Győri Balett művészei a koreográfiát.

Kulturális kavalkáddal búcsúztak

Teltházas programokkal fejeződött be a 25. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A térség legnagyobb összművészeti eseménysorozata idén is impozáns mérleggel zárult: a 17 nap alatt csaknem 50 helyszínen mintegy 200 program – köztük 17 ősbemutató vagy magyarországi premier – nyújtott átfogó képet a jelenkor legfrissebb kulturális terméseiből.

Értékes freskót mentenek meg

Magyar állami támogatással mentik meg az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna (Jelna) szász evangélikus templomának a szentélyét, amelyben Giotto di Bondone Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején a Möller István Alapítvány örökségvédői. Az eredeti mozaik megsemmisülése miatt a Navicella-másolatok különleges értékkel bírnak.

Az ásatásokról beszél a világ

A francia sajtó rangos publikációi is kiemelten foglalkoznak Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának ásatási munkálataival. A Le Figaro Histoire és a Le Monde is részletes írást közölt a szigetvár-turbéki szőlőhegyen végzett ásatásokról, melyeknek köszönhetően megtalálták Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést is.

Őszinteség és szeretet

Véget ért a II. Magyar Speciális Független Filmszemle, melynek keretében értelmi fogyatékossággal élő és autista filmkészítők, valamint pszichiátriai-, és szenvedélybeteg alkotók által készített filmeket mutattak be. A versenyprogramban szereplő 32 alkotás közül szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat, melyeknek alkotói október 27-én vehették át a szemle díjait Budapesten.