hírek

Aranyozás az Örkényben

Miként hatott Arany János a 21. századi magyar emberekre? Hogyan látják őt a kortárs költők? A Toldit és a János vitézt már a hatodik osztályos gyerekek is ismerik, de mit jelent számunkra Arany János ezeken a műveken kívül? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni az Országos Széchényi Könyvtár és az Örkény Színház közös produkciója: az Aranyozás című est.

Elsodort idő

Aki szeptember 20-án a Petőfi Irodalmi Múzeum érdeklődőkkel teli Lotz-termébe lépett, talán nem is sejtette, hogy nem egy szokványos könyvbemutatóra, hanem egy pezsgően izgalmas történelemfilozófiai vita közepébe csöppen. Bánki Éva Elsodort idő (Jelenkor) című könyvének bemutatóján jártunk.

Ismét kinyílnak a műtermek kapui

Horrortúrával érkezik a 11. Nyitott Műtermek Délutánja október 21. és 22. között. A kétnapos esemény ideje alatt a közönség bepillanthat a kulisszák mögé. Az első napon a műteremházaké a főszerep, az érdeklődők ellátogathatnak többek között a LAOS, az Art Quarter Budapest, a Budapest Art Factory és az Eleven Blokk műteremházakba, másnap pedig tematikus sétákra várják a közönséget a szervezők.

Ki kapja idén a Margó-díjat?

Harmadik alkalommal adják át októberben a Margó Irodalmi Fesztiválon a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, valamint a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját. A zsűri kiválasztott a pályázók közül tíz írót, az egyikük pedig átveheti a Margó-díjat és az azzal járó anyagi, kereskedelmi, marketing és szakmai támogatást.

Neked mit jelent Arany János?

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!/Feketén bólingat az eperfa lombja” – így kezdődik a Családi kör. Legtöbbünknek az iskolában tanult versek jutnak eszünkbe Arany János kapcsán. Részletek a Toldiból és Arany balladáiból. Szeretjük? Ismerjük egyáltalán őt és műveit? Az Arany-emlékév kapcsán olyan programokat gyűjtöttünk össze, melyek segítenek megfejteni: ki is volt a költő, és mit jelent számunkra művészete.