hírek
Értékek a Szigeten
A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat. Emellett a Magyar Állami Operaház is színes programokkal készül, valamint tizedik alkalommal nyílik Múzeumi Negyed a szabadság szigetén.
A zenekarok szolgálatában
Beérkeztek a negyedik évadát megkezdő Cseh Tamás Program első pályázatai! A legnagyobb érdeklődés az induló zenekarokat támogató alprogram pályázatát övezete. Azt, hogy a magyar könnyűzenét támogató programnak, azon belül a kezdő formációk támogatásának hosszabb távon is van létjogosultsága, bizonyítja, hogy összesen 315 pályázat érkezett.
Bővül a Kolozsvári Magyar Napok
Kinőtte korábbi helyszíneit a 8. Kolozsvári Magyar Napok, ezért terjeszkedik a fesztivál. A nyolcnapos rendezvény újdonságairól tartott augusztus 9-ei sajtótájékoztatón Gergely Balázs főszervező elmondta: a tavalyi magyar napokon – amelynek keretében Kolozsvár városi rangra emelésének a 700. évfordulóját is megünnepelték – a szervezők úgy érezték, elérték teljesítőképességük határát.
Ha augusztus, akkor OrgonaPont
Nyáresti zenei randevúkra invitál augusztusban a Filharmónia Magyarország. Országos OrgonaPont sorozatának keretében a trombitának, fuvolának, hegedűnek és az énekhangnak is jut szerep a hangszerek királynőjének is nevezett orgona mellett. Az ország tizenhat városában huszonnyolc koncert várja az érdeklődőket!