hírek
Így nézd Rozsdát!
A szürrealista festészet egyik első hazai képviselőjének munkáiból nyílt tárlat június 30-án a Várfok Galériában. Rozsda Endre Beavatás című tárlata végigkalauzolja a látogatót a Párizsban élt, magyar festő életművén, miközben fokozatosan elvarázsolja képeinek sajátos, álomszerű világa. A kiállításról, mely július 29-éig látható, a galéria kurátorával, Dillmann Vandával beszélgettünk.
Novellák a villamosmegállókban
Siető járókelők, unatkozó, peronon álló utasok, dudáló kocsisor – ez jellemzi Budapest belvárosát, ha elindulsz egy hétköznap a munkahelyedre. Idén nyáron azonban az irodalom könnyebbé és érdekesebbé teszi a várakozással töltött perceket, ugyanis számtalan villamos- és buszmegállóban bukkanhatunk kortárs novellákra. Fedezzük fel együtt, hol melyik szöveggel találkozhatunk!
Tömegek látták a filmet
Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, és továbbra is nagy népszerűségnek örvend: már több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet. A film először a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott.