hírek
Átjáró a Várfok Galériában
Az Átjáró című kiállítás keretében három fiatal művész – Bencs Dániel, Csapó Júlia és Vámos János – formai szempontból merőben eltérő, de tartalmilag egymást érintő és kiegészítő munkái találkozásának ad teret a Várfok Project Room.
Hollywood hercege a Spinoza Zsidó Fesztiválon
A Spinoza Zsidó Fesztivál idén is a kulturális sokszínűség, az emberi történetek és a zsidó identitás találkozási pontja. Az idei program egyik legkülönlegesebb eseménye a Tony Curtis – Hollywood hercege című új színdarab bemutatója, amely a világhírű filmsztár életének eddig kevéssé ismert oldalait tárja a közönség elé. A premier október 15-én, szerdán 19 órakor lesz a Spinoza Színházban.
Kihirdették az idei Prima díjasokat
Csaknem 900 jelölés érkezett idén a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől az ország egyik legrangosabb elismerésére. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat, húszan pedig a Primákat december 5-én a Művészetek Palotájában.
Több mint ezren pályáztak a Libri ösztöndíjprogramjaira
Összesen több mint ezer pályázat érkezett a Libri Talent második évadára és a Libri Talent Mini meseíró pályázatára. A szakmai mérlegelés után az ösztöndíjprogramban tíz fő részesülhet anyagi és szakmai támogatásban, míg a mesepályázat nyertesei az anyagi elismerés mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy kéziratukat kiadják.
Bemutatkoztak az SZFE-n a jövő akciófilmesei
Október 1-jén került sor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első second unit rendező mester szakos hallgatóinak diplomafilm-vetítésére az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A végzősök változatos műfajokban, látványos filmtechnikai megoldásokkal és akciódús rövidfilmekkel mutatták be frissen megszerzett tudásukat.
Kilencven év után került haza Vaszary János titkos önarcképe
Kilencven éve lappangó, külföldről hazakerülő Vaszary-önarckép, klasszikus Lotz Károly-festmény, egy titokzatos alakot ábrázoló Gulácsy Lajos-portré és egy muzeális, monumentális Deák-Ébner-alkotás is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában. Október 3-tól két héten át a publikum is megcsodálhatja a magyar festészet remekműveit, amelyek sokáig magánkollekciókban, a nagyközönségtől elzárva rejtőzködtek.
Elhunyt Jane Goodall főemlőskutató és környezetvédő
Kilencvenegy éves korában elhunyt Jane Goodall brit főemlőskutató és környezetvédő – közölte október 1-jén a nevét viselő intézet.
Meghalt Elek Judit filmrendező
Hosszas betegség után október elsején elhunyt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, aki november 10-én lett volna 88 éves. Fia, Berger László operatőr-producer személyes sorokkal búcsúzott el édesanyjától.
Avarkával eredhetünk az avarok nyomába
Már videókon keresztül is betekintést kaphatnak a látogatók a kecskeméti Cifrapalotában látható Egy eltűnt nép nyomában – Az avarok élete a Duna–Tisza közén című tárlatba. Az első videóban Wilhelm Gábor régész vezeti be a kiállítás érdekességeibe a nézőket, a másikban pedig életre kel Avarka, az avar kori kislány, a tárlat múzeumpedagógiai főszereplője.
Vasárnap nyit a Vásárhelyi Őszi Tárlat
Százhetvennyolc művész százkilencvennégy alkotása kapott helyet az idei, immár hetvenegyedik Vásárhelyi Őszi Tárlaton. A változó tendenciákat és új alkotói aspektusokat felvonultató, sokszínű kiállítás megnyitójára október első vasárnapján, déli 12 órakor kerül sor Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában. Megnyitóbeszédet Bene Zoltán József Attila-díjas író tart.
Révfülöpön várja az érdeklődőket az újabb kalandra készülő Szent Jupát
Restaurált, működőképes állapotban várja az érdeklődőket Fa Nándor és Gál József legendás vitorlás hajója a révfülöpi Cholnoky Jenő kikötőben. A hajót bárki megtekintheti, és kültéri tablókiállítás segítségével a két magyar hajós történetével is megismerkedhet. A kiállítást 700 napos rendezvénysorozat követi.
Több mint 80 helyszínnel vár az Erőművek Éjszakája
Országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába az érdeklődők október 17-én, az Erőművek Éjszakáján. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni október 1-jétől az oldalon lehet.
Vak tyúk vezet sánta kacsát a Vojtina Bábszínházban
Egy sánta kacsa és egy vak tyúk történetét mutatja be Hell Krisztina bábszínész első rendezése a debreceni Vojtina Bábszínházban. A szeptember 28-án debütált darab Ulrich Hub Sánta kacsa, vak tyúk című meséjét dolgozza fel. A produkció két nagyon szerethető, de teljesen eltérő karakter útját kíséri végig a barátságig.
Robert Palladino látogatást tett a Rákóczi-várban
Robert Palladino, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője szeptember 27-én látogatást tett az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában.
A mesék ma is élnek
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. A népmese-folklorizmus egyik kiemelt hazai központja ma a Hagyományok Háza. Az intézmény – amely 2001-es alapítása óta meghatározó szerepet tölt be a magyar népmesemondás hagyományának ápolásában, kutatásában és továbbadásában – számos programmal készül a napra.
Jókai a tűzfalon
A Színes Város Csoport a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően nagyszabású, országos ,,tűzfaltervező” felhívást tett közzé grafikusművészeknek, Jókai200 címmel. Cél, hogy újabb kortárs, egyedi üzenetet hordozó műalkotás gazdagítsa Budapest városképét.