hírek
Új magyar operett és a Carmen musicalváltozata jövőre az Operettben
Az Orfeum mágusa, a 21. század első magyar operettje Somossy Károly életét dolgozza fel, Frank Wildhorn Carmen című musicalje pedig az ismert történetet cirkuszi környezetbe helyezi.
Elhunyt Szegedi Erika színművész
Elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este.
A 19. századi dán festők a sörfőzés maradékát használhatták vásznaik alapozására
A 19. századi dán festők alkotásait vizsgáló kutatók élesztő és gabonák nyomait fedezték fel a képeken, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy a mesterek a vásznak alapozásához a sörfőzdék melléktermékeit használhatták fel.
Május 27-én történt
Ma van a csíksomlyói búcsú napja, a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990 óta az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált.
Felavatták Páskándi Géza szobrát
Születésének 90. évfordulóján, csütörtökön felavatták Páskándi Géza író szobrát, Babusa János szobrászművész alkotását a Budapesti Unitárius Egyházközség udvarán, a Nagy Ignác utca 2. szám alatt.
A Királyok évadát hirdette meg a Nemzeti Színház
Királyok évada címmel hirdette meg a Nemzeti Színház a 2023-2024-es szezonját, amelyben kilenc bemutatóval jelentkezik a társulat.
Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója
Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója, adta hírül Csák János miniszter Facebook-oldalán.
Lemondott Gustavo Dudamel, a Párizsi Nemzeti Opera zeneigazgatója
Váratlanul lemondott csütörtökön a Párizsi Nemzeti Opera zeneigazgatója, Gustavo Dudamel, akit két éve neveztek ki az intézmény élére hatéves szerződéssel.
Muhi András producert választották a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnökévé
Muhi András Balázs Béla-díjas filmproducert, filmrendezőt választották a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnökévé a szervezet csütörtöki tisztújító közgyűlésén.
Mesterséges intelligencia segíti a fertőzést okozó baktériumok elleni küzdelmet
Új szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével – írta a BBC online kiadása csütörtökön.
Libanonban újranyit a bejrúti kikötői robbanás után bezárt múzeum
Pénteken újranyit Libanonban a 2020-as bejrúti kikötői robbanás után bezárt, modern és kortárs műalkotásokat kiállító Sursock Múzeum.
Május 26-án történt
Ezen a napon született 1926-ban Miles Davis amerikai trombitás, a jazz egyik legnagyobb hatású alakja, 1980-ban pedig a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén útnak indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós.
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában – írta a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása csütörtökön.
Lefagyasztják az olaszországi áradásokban elázott értékes könyveket
Fagyasztásos módszerrel tervezik megmenteni a Emilia-Romagna régióbeli Forli városi könyvtárának azon könyveit, amelyek a múlt heti észak-olaszországi áradások áldozatául estek.
Június 4-ig szavazhatnak a nézők, ki kapja a szegedi színházi szakma elismeréseit
A hosszúra nyúló teátrumi évad miatt a megszokott időpontnál később, június közepén adják át a Dömötör-díjakat, a szegedi színházi szakma elismeréseit – közölte Sztáry Erika, az elismerést gondozó kuratórium elnöke szerdán az MTI-vel.
Multifunkcionális művészeti és kulturális központtal gazdagodik Veszprém
Hamarosan új multifunkcionális művészeti és kulturális központ nyílik Veszprémben. A Vár utca 17. szám alatt található, régóta üresen álló épület, a Tűztorony udvar és a gyilokjáró egységes térként várja a kultúra iránt érdeklődőket.