A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Kultháló elnevezésű programjának célja, hogy a régió rejtettebb településein összekapcsolja a helyi alkotókat, a kortárs művészet jól ismert szereplőit és az ott élőket. A Kultháló projektje 11 bakonyi és balatonfelvidéki bázison a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt helyezi a középpontba.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt fotós – Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs és Oláh Gergely Máté – mutatja meg azokat a pillanatokat, amikor a művészet születik.
Az első merítésben 11 település – Badacsonytördemic, Bakonybél, Balatonboglár, Gyulakeszi, Hegyesd, Magyarpolány, Mindszentkálla, Pécsely, Salföld, Vöröstő és Zánka – alkotja a Kultháló bázisait, ahova a kultúra jól ismert szereplői a helyi alkotókhoz és közösségekhez vendégségbe érkeznek, hogy az ott meglévő értékekre építve hozzanak létre közösen valami újat. A folyamat során a megismerés, a beavatás, az át- és megélhető, bárki számára befogadható kultúrát állítják középpontba.
Festészettől a komolyzenéig, street arttól a színházig, költészettől a jazzig kalandozva összművészeti eseménysorozatok, workshopok, táborok, beszélgetések és alkotóműhelyek teszik átélhetővé a különböző művészeti ágakat.
A projektek négy fő tematika köré épülnek. Pécselyen, Magyarpolányban és Hegyesden a helyiek életébe bekapcsolódva, részvételükre, történeteikre és történelmükre építve születnek színházi előadások. Bakonybélben és Gyulakeszin a zeneszertő közösségek olykor világhírű kórusokat, hangszereseket és énekeseket látnak vendégül. Vöröstón, Hegyesden, Magyarpolányban, Balatonbogláron, Salföldön és Gyulakeszin a régió értékeire építő kortárs képzőművészet is a hétköznapok részévé válik, míg Badacsonytördemicen és Salföldön a csoportban zenélés, a közös alkotás örömét átélve a kortárs könnyűzene és a jazz kerül középpontba.
A Capa-központ közreműködésével a kortárs fotográfia is bekapcsolódik a folyamatba, hogy azok is átélhessék a Kultháló mindennapjait, akik személyesen nem tudnak jelen lenni. A blogon többek között láthatja a közönség, hogy hogyan születik meg egy kórusmű előadása a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetesei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában, mi inspirálja leginkább Bukta Imre festőművészt Vöröstón, milyen dalt ír Beck Zoltán a badacsonytördemici iskolásokkal, vagy hogy hogyan talál rá a közös hangra a világhírű jazztrombitás, Erik Truffaz és Vázsonyi János.
A Capa-központ gondozásában mostantól év végéig csütörtökönként jelennek meg az anyagok, hetente más Kultháló bázison folyó eseményt bemutatva. A képsorozat mellett szöveget is megjelentetnek, amelyben a fotós koncepcióját írják le, és bemutatják az adott Kultháló bázist. A fotósok csaknem egy hónapja elkezdték a munkát, egy-egy helyszínre többször is elmennek fotózni.
Jövő héten Mohai Balázs sorozata lesz látható, amelyet a Csigó Malomban készített Rost Andrea estjén. Az azt követő hetekben Barakonyi Szabolcs Vöröstón készült, Bukta Imre képzőművész pajtakiállításának installálását végigkövető fotói, Horváth Katalin Fanni Balatonbogláron, a Babel Campben készült képei, valamint Hajdu D. András a Szent Mauríciusz Monostorban készült sorozata látható majd a blogon, az első bejegyzés már fel is került az oldalra, melyben bemutatkoznak a projektben részt vevő fotográfusok.
Nyitókép: Balatonboglár, Babel Camp. Fotó: Horváth Katalin Fanni / Capa Központ