interjú

A táj gyermekkorom óta nagy szerelmem - interjú Szabó Béla fotográfussal

Bár rengeteg fiatal fotóz egyre többet, legtöbbjükből még az alapvető tudás is hiányzik, mondta el Szabó Béla, a Győr melletti Öttevényen élő fotóművész. Beszélt legutóbbi könyvéről, a fényképezés tanításáról és jövőbeli terveiről, valamint arról is, miben látja a fotózás nagy népszerűségét.

A kultúra szót vastagon alá kell húzni a szótárunkban - interjú Csonka Andrással

Csonka Andrással szóba került minden, ami kultúra: kedvenc könyveitől kezdve a megható filmeken át Michael Bublé koncertjéig. Mesélt aktuális színházi szerepeiről, arról, nem gondolt-e még rá, hogy felhagyjon a szabadúszással, de azt is elárulta, hogy valamilyen formában a zenélés is visszatérhet az életébe.

Ahol a papír, mint érték jelenik meg

Azt a fajta nyitottságot, ami bennünk volt a papír alapú munkák iránt, sikerült nagy szeretettel átadnunk másoknak is, - fogalmazza meg egyik alapvető céljukat Dián Krisztina, a VILTIN Galéria vezetője.

A sakk minden országban a kultúra része - interjú Polgár Judittal

Polgár Judit 25 éven át vezette a sakkozók világranglistáját, és miközben sorra győzte le ellenfeleit, a világot is bejárta. Ezalatt megismerkedett a különböző kultúrákkal, melyekről nekünk is mesélt, de musicalekről, filmekről, Prima Primissima jelöléséről, és az alapítványa által szervezett különleges Sakkfesztiválról is beszélgettünk vele.

Az élet minden megnyilvánulása kulturális megnyilvánulás - interjú Cseri Miklóssal

Cseri Miklós kultúráért felelős helyettes államtitkárral különböző kulturális témákról beszélgettünk. Elmesélte, hogy mi volt az első múzeumi élménye, milyen festményeket látna legszívesebben a falán, de szóba kerültek a kötelező olvasmányok és a Deep Purple lemezek is.

Az afrikai zenétől Liszt Ferencig

A Talamba zenekar november 22-én tartja tizenöt éves jubileumi koncertjét a Művészetek Palotájában, ahol látványos produkciókból és izgalmas sztárvendégekből sem lesz hiány. Böhm Györggyel, a koncert rendezőjével beszélgettünk.

A tánc nehéz, de könnyűnek kell látszania

Tizenhat éve, paprikaszedés közben álmodta meg először Grecsó Zoltán a Nebáncsvirág díszletét, amelyet április 19-én mutatnak be a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A táncos-koreográfust, aki Linzig ment táncot tanulni, hogy önmaga szabadságát megélje, saját szorongásai ihlették a darab születése közben, amely elvesztett álmokról, feladott vágyakról mesél.