Jancsó Miklós

A Vörös Híradótól A nemzet aranyaiig

A televízió és a streaming előtt a filmnézés közösségi tevékenység volt. Ma átalakulni látszik a helyzet, a mozgóképek története viszont magában hordozza a „közös” címszót – legyen szó a propagandafilmek témájáról, a gyártás államosításáról vagy a nemzeti büszkeségre építő sportdokukról.

Tíz film a szabadságharcról

A magyar filmtörténet rendszeresen újrameséli az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, s az interpretációkból jól felismerhető a kor is, amelyben az egyes alkotások születtek. Március 15-éhez kapcsolódó filmeket ajánlunk, köztük regényadaptációt, rajzfilmet, de realista mítoszrombolást is.

Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani

Tíz éve, 2014. január 31-én hunyt el Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, a magyar és egyetemes filmművészet egyik kultikus alakja.

Január 31-én történt

„Ami a sztárságot illeti, Isten őrizzen meg tőle" – fogalmazott az egyik legkiválóbb magyar basszista, Kováts Kolos, aki ma ünnepli születésnapját. Fellépést talán sosem mondott le, felkészültségének köszönhetően számos előadást mentett meg.

Hétvége Balázsovits Lajossal a Filmión

Csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látható a Feldobott kő, a Boldog születésnapot, Marilyn!, valamint a Fényes szelek című alkotások a Filmintézet streamingplatformján. A válogatással a Filmio az idén elhunyt Balázsovits Lajos előtt tiszteleg.

Filmtörténeti kuriózumok az „átkosból”

Az élet vendégei címmel a szentendrei MűvészetMalomban nyílt kiállítás, amely a háború utáni időszak hazai filmkészítését mutatja be. Olyan művészek – például Jancsó Miklós vagy Maurer Dóra – munkáit, akik a korlátozások ellenére független és kísérleti alkotásokat hoztak létre.

Forradalom filmen – Ezeket a mozikat ajánljuk október 23-ra

1956 a kollektív magyar emlékezet szerves része, természetes hát, hogy számos műalkotás örökíti meg. Ezúttal olyan filmeket ajánlunk, amelyek a forradalom eseményeit állítják középpontba, vagy – általánosabban – a szóban forgó évtized légköréről mesélnek.

Szeptember 27-én történt

Az 1921-ben ezen a napon született filmrendező, Jancsó Miklós szerint (képünkön, Kende Jánossal) „a siker is véletlen. Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani.”

Január 31-én történt

1891-ben ezen a napon fogadta el a magyar képviselőház a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényjavaslatot, 1964-ben pedig először jelentkezett a Magyar Televízió képernyőjén a Delta.

Jancsó Miklós-maraton a Cinema MOM-ban

Szeptember 1. és 7. között Jancsó Miklós munkássága előtt tiszteleg a Cinema MOM: minden este 18 órától látható a rendező egyik klasszikusa.

Jelen a világban és felette állva – Elindult a Jancsó 100 retrospektív sorozat

Szeptember 27-én lesz száz éve, hogy megszületett Jancsó Miklós, az egyetemes filmtörténet kiemelkedő alkotója. Ebből az alkalomból szeptembertől májusig havonta egy filmet vetítenek a Kino Caféban vagy a Művész moziban, és egy-egy meghívott vendéggel elevenítik fel Jancsó alakját. A programról és a halhatatlan rendezőről Kovács Gellért kritikus-újságírót, a program kiötlőjét és szervezőjét kérdeztük.

Törőcsik, Jancsó és Jankovics a budapesti filmmaratonon

A közönség több budapesti helyszínen, köztük a Szent István-bazilika előtti téren tekintheti meg a Nemzeti Filmintézet által restaurált filmkincseinket, valamint magyar vonatkozású külföldi klasszikusokat.

Jancsó 100 – ünnepi retrospektív a Filmszerész filmklubban

Ősztől tavaszig a budapesti Művész és Kino Cafe Moziban havonta vetítenek egy Jancsó Miklós-filmet, amelyhez beszélgetések is kapcsolódnak.

Magyar törvényen kívüliek

Minden nép közös emlékezetében vannak olyan hősök, akik a törvényen kívül álltak a maguk idejében, és aztán az emlékezet bűnözőket hősökké magasztalt vagy épp fordítva: hősökből lettek bűnözők az utókor előtt. Kubiszyn Viktor írása a Helyőrség oldalán jelent meg.

Jancsó Miklósra és Bartók Bélára emlékezik a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület

Jancsó Miklósra és Bartók Bélára emlékezik a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, csütörtökön a rendező Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjét vetítik, szombaton a zeneszerző művei szólalnak meg.