Jennifer Lawrence

Enyedi Ildikó gingkójától Shakespeare fájdalmáig: tizenöt film a II. BIFF-ről

Lesznek fesztiválos ínyencségek, ráadásul közönségtalálkozókkal, szakmai beszélgetésekkel, és olyan különleges helyszíneken is mozizhatunk, mint az etyeki Korda Stúdió vagy éppen a Szépilona Kocsiszín.

Idén is izgalmas felhozatallal érkezik a budapesti filmfesztivál

Újra a legfontosabb nemzetközi filmeké lesz a főszerep október végétől Budapesten: a tavalyi debütálás után idén kilenc napon keresztül, harminchat filmmel és több mint ötven vetítéssel érkezik a BIFF – Budapest International Film Festival október 25. és november 2. között a Corvin moziban.

Augusztus 15-én történt

Ma ünnepli hetvenhetedik születésnapját Kabay Barna Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, akinek olyan emlékezetes filmek és dokumentumfilmek fűződnek a nevéhez rendezőként vagy producerként, mint a Jób lázadása, a Yerma, a Legenda a nyúlpaprikásról, A feltaláló, a Halál sekély vízben és a Szigorúan ellenőrzött életek.

A börtönbüntetésre ítélt iráni rendező filmje is ott lesz Cannes-ban

Nem sokkal a 78. cannes-i filmfesztivál kezdete előtt egy amerikai és egy iráni filmmel bővült és ezzel véglegessé vált a hivatalos versenyprogram, amelyben 21 alkotás versenyezhet az Arany Pálmáért – jelentették be a szervezők.

Újabb filmmel bővül Az éhezők viadala-univerzum

Megfilmesítik Suzanne Collins Az aratás hajnala című napokban megjelent könyvét, Az éhezők viadala-trilógia újabb előzményregényét, amelynek főhőse a kamasz Haymitch – számolt be róla a Variety.com.

Oscar-díj: Jennifer Lawrence és Matthew McConaughey is díjat ad át

Az amerikai filmakadémia díjátadó ceremóniáját március 10-én (magyar idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. A szervezők újabb neveket hoztak nyilvánosságra azok közül, akik részt vesznek az Oscar-szobrok átadásában.