K11 Labor

A növeszthető alapanyagok lehetőségei

A Király utcai K11 LABOR galériában október 6-án nyílik a Szimbio Lab csapat első bemutatkozó kiállítása, amely a biodizájn világába kalauzol.

Szabad a színpad – Felhívás budapesti zenekarok, előadók részére

Az Eröművház Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki budapesti feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére október 30-i jelentkezési határidővel.

Lovasi András a Mai dal szövegíró kurzusán

A Mai dal szervezésében létrejött mesterkurzus-sorozat azt vállalta, hogy hat alkalommal hat különböző releváns dalszerző ad betekintést a saját alkotói metódusába. Beck Zoli, Varga Livius, Likó Marcell, Molnár Tamás és Kollár-Klemencz László után Lovasi András veszi át a stafétát május 17-én.

Panel – Olajos Ilka fotográfus kiállítása

Az idén év elején megnyílt erzsébetvárosi K11 Labor tematikus eseménysorozatának soron következő állomása Olajos Ilka fotográfus – az idei Budapest FotóFesztivál programjaként megvalósuló – Panel című egyéni kiállítása, mely április 8-án nyílik.