Kabos László

Szeptember 28-án történt

1907. szeptember 28-án született – és 1997-ben hunyt el – Turay Ida színésznő, aki mindössze 17 évesen aratta első sikerét a Darázsfészek című előadásban, majd számos színházában megfordult. 1926-ban feleségül ment Békeffi István színműíróhoz, aki több darabot írt számára. Bájos megjelenésével, kellemes énekhangjával főként naivaként tűnt ki, később bölcs, idősebb nőalakokat formált meg emlékezetesen. Számos filmben is szerepelt, többek között az Állami Áruház, a Könnyű múzsa, a Csínom Palkó és az Egy szoknya, egy nadrág című alkotásokban láthattuk.

Szeptember 26-án történt

„Egyéniségnek születni kell. Az embernek vagy megadatik ez a kisugárzás, vagy nem” – fogalmazta a 2004. szeptember 26-án elhunyt Jászai Mari-díjas színész, komikus, Kabos László. A „kis Kabos” néven is emlegetett művész eredetileg bohóc szeretett volna lenni, aztán – ha nem is bohóc –, de nagy nevettető lett belőle. Főleg kabaréjelenetekben és magánszámokban nyújtott emlékezetes alakításokat, de színdarabokban és filmekben is szerepelt. Többek között A veréb is madár, a Kölcsönlakás, a Kutyakomédia és a Hét tonna dollár című filmekben láthattuk.

Szeptember 26-án történt

1943. szeptember 26-án született Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas énekes, basszusgitáros, zeneszerző, az Illés, majd a Fonográf tagja. A 2024-ben elhunyt művész számos dal szerzője volt, ő írta többek között Koncz Zsuzsa Miszter Alkohol és az Illés Sárika című számát, de szólólemeze is megjelent Lökd ide a …! címmel. A zene mellett a vasútmodellezés volt a szenvedélye, Szörényi Szabolcs forgalmista birodalma címmel portréfilm is készült róla.

Szeptember 26-án történt

1943-ban ezen a napon született Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas énekes, basszusgitáros, zeneszerző. Az Illés, majd a Fonográf tagja, de szólólemeze is jelent már meg. Hobbija a vasútmodellezés, Szörényi Szabolcs forgalmista birodalma címmel portréfilm is készült róla.

Mindannyiunk Lottó Ottója – Kabos László 100 éve született

Száz éve, 1923. szeptember 28-án született Sárváron Kabos László, „a kis Kabos”, a Jászai Mari-díjas színész, komikus, aki nélkül nem lenne Vidám Színpad. Kabarészerepei mellett filmes alakításai is emlékezetesek – cikkünkben ezekből is felidézünk néhányat.

Szeptember 28-án történt

1946-ban ezen a napon született Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, tanár. Játékát rendkívüli stílusérzék, fanyar humor, ironikus okosság jellemzi.