képzőművészet

Újra Budapesten állít ki Anton Molnár

A Franciaországban élő magyar festőművésznek a tervek szerint augusztus 28-án nyílik tárlata a Pesti Vigadóban Egyszerre minden címmel. A kiállítás kurátora Rockenbauer Zoltán.

Kultúra a fotelből – Verebics Kati

Verebics Katalin festőművész kislányával fest és rajzol, elmaradt és tervezett kiállításokra készül, oktat a virtuális térben és várja, hogy kiutazhasson férjéhez Egyiptomba.

Variációk egy témára: Krisztus testei

A Kortárs Keresztény Biennále immár a tizedik alkalomhoz érkezett. Idén online tették elérhetővé a kiállítást.

Kultúra a fotelből – Kis Róka Csaba

A festőművész szívesen idézi fel a közelmúltban szerzett kulturális élményeit, és azt is elárulja, hogy Szabó T. Anna melyik műve tette rá az utóbbi időben a legnagyobb hatást.

Pénteki kultúrrandi Pál Bella képzőművésszel

Bella egyesek szerint „kristályos lány", mások szerint „absztrakt gányoló” (pozitívan tessék érteni!), és ha végignézzük alkotásait, mindkettőben megtalálhatjuk az igazságot. Bár eredetileg gyönyörű ásványai miatt figyeltünk fel rá, hamar kiderült, hogy bármilyen szokatlan anyagban meglátja a lehetőséget: a gyerekkori játékdinót és a festékes vödör szélére száradt festéket épp olyan kreatívan fel tudja használni, mint a vaslemezeket vagy az üveget.

Búcsú Tettamanti Bélától

Ma helyezik végső nyugalomra a 73 éves korában elhunyt Tettamanti Béla Munkácsy Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas grafikust. Munkáiból készített válogatással búcsúzunk tőle.

Csapó/2: így néznének ki a híres műalkotások, ha mi készítenénk el őket

A Getty Museum példáján felbuzdulva egy spanyol művészeti csoport is arra kérte követőit, hogy alkossák újra kedvenc festményeiket. A végeredmény itt is zseniális lett.

Játék a művészetben

Még lehet pályázni a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. Művészet és játék címmel fiatal alkotóknak meghirdetett képzőművészeti pályázatára. Pócs Veronika kurátorral beszélgettünk.

Kultúra a fotelből - Nagy Kriszta Tereskova

„Azzal gyógyulok, hogy festek."

(Ön)arcképek változása

Mit olvashatunk ki egyetlen önarcképből? És mi az, amiről az önarcképek sorozata árulkodik?

„A koronavírus új korszakot indított el a művészettörténetben”

A balatonfüredi Kortárs Magyar TOP 10 tárlat ötletgazdájával és kurátorával, Beke Lászlóval beszélgettünk.

150 éve született Thorma János

Thorma János festőművész, a nagybányai művésztelep egyik alapítója, majd vezetője 1870. április 24-én született.

Játék a képzőművészetben

Sorozatunkban arra keresünk példákat, hogy a játék témája hogyan jelenik meg az egyes művészeti ágakban. Ezúttal a magyar képzőművészet remekei közül villantunk fel néhányat.

Így néznének ki a híres műalkotások, ha mi készítenénk el őket

A Getty Museum rendhagyó kihívást indított: arra kérték közönségüket, hogy a karantén ideje alatt készítsék el az otthonukban kedvenc festményeiket három háztartási kellék segítségével. Íme, a legjobbak.

A Csontváry-rejtély

Tizenöt év kutatási eredményeit összegzi egy rendhagyó monográfiában Menyhárt László kritikus, művészeti író.

A természet végtelen műterme

„Nem én választom az anyagot, az anyag választ engem” – mondja Pokorny Attila szobrászművész, aki egyaránt készít szobrokat kőből, fémből, levélből, fából, szervetlenből és szervesből, időtállóból és múlékonyból. De „megmunkálandó” anyag az elmúlt években számára a föld, homok, vagy akár a víz.