klasszikus zene
Amerikában is hazafi volt a cseh zene atyja
Százhúsz éve, 1904. május 1-jén halt meg Antonín Dvořák cseh zeneszerző, az Újvilág szimfónia komponistája, akinek h-moll gordonkaversenyét a gordonkairodalom egyik leggyönyörűbb alkotásának tartják.
Örömódával köszönti Európát és az új évadot a Pannon Filharmonikus Zenekar
A Pannon Filharmonikusok Gérard Korsten vezényletével, neves énekesek és a Magyar Rádió Énekkara közreműködésével Beethoven I. és IX. szimfóniáját adja elő május 3-án, pénteken a Müpában, május 4-én, szombaton este a pécsi Kodály Központban az uniós csatlakozás 20. évfordulójának tiszteletére.
Dobri Dánielt amerikai zeneszerzőversenyen díjazták
Dobri Dániel States of Matter (Halmazállapot-változások) című hegedű-cselló-zongora trióját Washingtonban mutatják be a következő évadban.
Nyilvános mesterkurzust tart Budapesten a zongora nagyasszonya
Idén tavasszal két koncerttel és a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzussal érkezik Elisabeth Leonskaja a Concerto Budapesthez.
Ifjú tehetségek lépnek fel a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara célul tűzte ki, hogy koncertlehetőséget biztosít olyan fiatal művészeknek, akik nemzetközi zenei versenyen értek el kimagasló eredményt. Az április 15-i hangverseny egyszerre három tehetségre irányítja a közönség figyelmét.
Az Egyetemi templomban rendezik a Haydneum Egyházzenei Fesztivált
A Haydneum – Magyar Régizenei Központ új szemlélettel, a barokk, bécsi klasszikus és kora romantika időszakát felölelő zeneművek felkutatásával, digitalizálásával és bemutatásával éleszti fel a régizene hagyományait. Immár harmadik alkalommal rendezik meg az egyházzenei fesztivált. A fővárosi Egyetemi templomban június 7-től 15-ig különleges nyáresti koncertek várják az érdeklődőket.
Alma és fája: Kelemen Barnabás és Gáspár
A Budapesti Vonósokkal lép színpadra április 7-én édesapjával, a Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművésszel, Kelemen Barnabással az ifjú hegedűvirtuóz, Kelemen Gáspár, aki a zenészcsalád negyedik generációja. Az est műsorában több családi kapcsolatot is felfedezhetünk.
Gubik Petra, Miklósa Erika és Balázs János megidézik Cziffra Györgyöt
A világhírű zongoraművész, Cziffra György életének és munkásságának állít emléket az az ötállomásos koncertsorozat, amely Kecskeméten indul május 3-án. Az emlékkoncert-sorozat felvezető eseménye lesz a Cziffra Vándorkiállításnak, amely novemberben nyílik meg a Magyar Zene Házában.
Perényi Miklós lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivált nyitó koncert szólistája
Magyarország EU-s csatlakozásának 20. évfordulóját ünnepli a nyitókoncert, amelyet a világhírű Chamber Orchestra of Europe ad Perényi Miklós gordonkaművész közreműködésével.
Bach és a folk után jön Mozart és a jazz
Áprilisban jazzel folytatódik a Danubia Zenekar Semmi komoly sorozata, amely annyira népszerűvé vált, hogy ősztől új, az eddiginél nagyobb helyszínre költözik.
Hagyományos nagyheti és húsvéti műsorát mutatja be az Operaház
A korábbi évekhez hasonlóan nagycsütörtökön Bach Máté-passiója, nagypénteken és húsvét napján Wagner Parsifalja, míg nagyszombaton és húsvéthétfőn a Húsvét Mascagnival című program keretében a Messa di Gloria és a Parasztbecsület koncertszerű előadása csendül fel az Andrássy úti Ybl-palotában.
Szokolay Balázs és Beischer-Matyó Tamás kapta a Bartók–Pásztory-díjat
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben március 25-én, Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra a Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett két művész, egy előadóművész és egy komponista nevét.
A cárnak sem félt visszaszólni az első orosz szimfónia szerzője
Száznyolcvan éve, 1844. március 18-án született Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov orosz zeneszerző, az orosz zenében korszakos jelentőségű Ötök csoportjának tagja, az első orosz szimfónia komponistája. Műveit ma olyan filmekből ismerhetjük, mint a Túl a barátságon, az Életrevalók vagy Az asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén.
Női hangok a fuvolán
Vasárnap a Magyar Zene Házában Weinberg 1. fuvolaversenyét mutatja be Győri Noémi. Az Egyesült Királyságban élő és tanító fuvolaművész ebben az évadban is számos izgalmas projektben vesz részt szólistaként, néhányat a budapesti közönség is hallhat. De vajon milyen egy görög mítosz ihlette történet női szemmel? – erről is szót ejtettünk.
Először lép fel Pozsonyban a V4 Vonósnégyes
A V4 Vonósnégyes tagjai március 7-én Budapesten, a Benczúr Ház Rendezvényközpontban, március 8-án Pozsonyban, a Prímási palotában lépnek fel, ahol egykor Dohnányi Ernő is játszott. Pozsonyban először lép fel a kvartett.
A Concerto Budapest vasárnap esti Mozart-koncertje online is követhető
A Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével 2018 óta évről évre egynapos koncertsorozatot szentel a klasszikus zene örök kedvencének, Wolfgang Amadeus Mozartnak, vagy inkább a világ közös és olthatatlan Mozart-rajongásának.