Kossuth-díj

Gryllus Dániel 70

A több mint ötven éve működő Kaláka zenekar vezetője, zenésze a járvány miatti bezártságban is aktív és számos terve van a közeljövőre, közben pedig két jelentős díjat kapott.

„Az empátia legalább annyira fontos, mint a térlátás”

„Az építész felelőssége nagyobb, mint egy íróé, zeneszerzőé vagy képzőművészé. Mert egy könyvet le lehet tenni, egy rossz koncertet ott lehet hagyni, egy érdektelen kiállításról el lehet menni, de egy épülettel muszáj együtt élnünk évtizedekig vagy tovább” – véli Skardelli György. A nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett építésszel a házak kisugárzásáról, az évszázadok múltán is értékálló művészetről és elhasznált papírok hátoldalára készült skiccekről is beszélgettünk.

„Isten a tenyerén hordott”

A táncosok közt a legjobb fafaragó, a faszobrászok közt a legjobb táncos Erdélyi Tibort idén Kossuth-díjjal tüntették ki. Telefonon beszélgettünk vele.

A kozmikus művész

„Az Élet értelme, titkainak feltárása, megértése volt tetteim mozgatója, vagy legalábbis azok megsejtésének vágya” – vallja Halmy Miklós, a napokban Kossuth-díjjal kitüntetett képzőművész.

Kondorostól az óceán partjáig

Az acapulcói reptérre érkezőket az általa készített szobor fogadja. Ékszereit Jackie Kennedy, Madonna és Liz Taylor is viselte. Az ő tervei alapján épült a Mexikót reprezentáló világkiállítási pavilon. A világhírű művész, Kepenyes Pál idén Kossuth-díjat kapott.

19 éves korom óta Kossuth-díjra vágyom

Interjú Ladányi Andrea Kossuth-díjjal frissen kitüntetett táncművésszel, koreográfussal.

„A zene a szenvedély, amely betölti az életemet”

Várjon Dénes zongoraművésszel beszélgettünk szerzői szándékról, a repertoár frissítéséről, a kamara.hu fesztiválról.

Várjon Dénes, Sárközi Mátyás és Kolonits Klára is Kossuth-díjat kapott

Áder János köztársasági elnök a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlönyben jelent meg.

Elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő

Életének 85. évében január 18-án elhunyt a kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító.

Isten éltesse Bodrogi Gyulát!

Április 15-én lesz nyolcvanöt éves Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze.

Tudta, hogy kell levágott kezet fényképezni, de nem mutathatta meg

Portréfilmet vetítettek Hildebrand Istvánról az Urániában.