Kovács László
Idén is elismerik a legjobb filmes szakemberek munkáját a Kovács László–Zsigmond Vilmos-operatőrdíjakkal
A Kovács László–Zsigmond Vilmos-operatőrdíjak odaítélői a rendezvény alapítása óta különböző díjakkal ismerik el a magyar operatőrök közösségének azon tagjait, akiknek karrierje példaértékű a magyar filmgyártás világában. Idén mások mellett Baranyai László, Kurucz Sándor és Lakatos Iván is elismerésben részesül.
Július 22-én történt
Apja kőfaragó volt Avignonban, és szépen énekelt. Mireille Mathieu az utóbbit választotta életpályául, példaképül pedig Edith Piafot. Húszéves korában hódította meg tehetségével a franciákat, amikor először szerepelt a televízióban, és hamarosan az egész világ a lábai előtt hevert. Uralkodók, milliárdosok és államfők éppúgy rajongtak érte, mint a nagyközönség. „Mit számít a reményét vesztett szív, amikor az örömről kell énekelni? Mit számít a bénítóan ható lámpaláz abban a pillanatban, amikor kigyulladnak a reflektorok?” – vallotta és énekelt. Pályafutása során 1200 dalt adott elő tizenegy nyelven, és 122 millió lemezét vették meg világszerte. Ma ünnepli 78. születésnapját.
Varázslat egy darab rögből
Hogyan lesz egy darab földből az otthonok díszdarabja? Kézműves mestereket és inasaikat bemutató videósorozatunkban Kovács László fazekasmester és tanítványa, Sánta Márton műhelyébe látogattunk.
Radics Béla, Dévényi Ádám és a RABB legjobb dalai vinilen
Radics Bélától, Dévényi Ádámtól és a Rhythm and Blues Branch-től (RABB), a magyar könnyűzene történetének három fontos szereplőjétől adott ki válogatást vinilen a Moiras Records.
„Elsősorban művészi szempontokat veszek figyelembe egy kiadvány tervezésénél”
15 éves a Moiras kiadó, amely a magyar rockzene fehér foltjait színezi ki, azaz olyan produkciókat emel a középpontba, és jelentet meg főleg vinylen, amelyek az elmúlt hatvan évben valamiért háttérbe szorultak. Kovács Lászlóval, a lemezkiadó vezetőjével beszélgettünk.
Február elején adják át a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait
Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjban részesül.
Februárban rendezik a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőrversenyt
November 30-ig öt kategóriában várják a nevezéseket.
A hangé a filmfesztivál fődíja
A hang (The sound) című brit kisjátékfilm kapta a II. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, melyet május 12-én adtak át Szegeden. Az operatőri munkát a középpontba állító seregszemlén öt kategóriában – nagyjátékfilm, kisjátékfilm, kísérleti és dokumentumfilm, animáció – versenyeztek az alkotások május 9. és 12. között.