Lovasi András
Hol voltál, amikor megjelent az első Harry Potter-kötet magyarul?
Magyarországon 1999 novemberében jelent meg a Harry Potter és a bölcsek köve. Akkor még nem sejtettük, hogy egy hosszú életű, globális kulturális jelenség részesei leszünk.
25 lesz a 30Y
A jövő héten indul a nagykorúvá vált Ördögkatlan. A 18. alkalommal megrendezett összművészeti fesztivál több mint 600 programmal, új tematikákkal és megújult helyszínekkel várja az érkezőket. Az események július 29. – augusztus 2. között a szokásos helyszíneken: Beremend – Nagyharsány – Kisharsány – Mokos – Vylyan – Szársomlyói Szoborpark zajlanak.
Június 20-án történt
Június 20-án ünnepli 58. születésnapját Lovasi András Kossuth-díjas énekes, gitáros, basszusgitáros, dalszerző, a honi alterock egyik legnagyobb hatású alkotója, akit a Kispál és a Borz frontembereként ismert meg a közönség 1987-ben, majd szólóban, a Kiscsillag együttesben és a Budapest Bár produkcióiban is láthattuk, hallhattuk. A zene mellett színészként is többször kipróbálta magát, emellett a Fishing On Orfű fesztivál elindítása is a nevéhez fűződik.
Müller Péter Sziámi, Lovasi és Bagossyék fesztiválországa
Fesztiválország címmel zenés dokumentumfilm készült számos ismert és népszerű közreműködővel. Az alkotás, amely a könnyűzenei fesztiválkultúra történetén keresztül mutatja be, miként formálódott a szabadság élménye az elmúlt évtizedekben, szeptember 18-án debütál a hazai mozikban – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Hatszáz parádés programot hirdet a nagykorú Ördögkatlan Fesztivál
A szívirány nem égtáj: belül van. Ahol a kedvesség vezeti a lépéseinket, a kíváncsiság nyitja ki a kapukat, és az elfogadás alakítja a tereket. Az Ördögkatlan 2025-ben is ebbe az irányba tart: ahol az együttlét nemcsak élmény, hanem ember- és közösségformáló erő. Olyan nagybetűs Hely, amiről akkor álmodunk, amikor ez a szó jut eszünkbe: haza.
Film készült a Kiscsillagról
Egész estés filmmel, nagyszabású koncerttel, valamint válogatáslemezzel és új dalokkal ünnepel az idén húszéves Kiscsillag, Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara.
Vészesen fogynak a Fishing-jegyek, itt a részletes program
Összeállt az idei Fishing on Orfű részletes programja, a 17. alkalommal megrendezett fesztivál június 25. és 28. között több mint 120 zenei eseménnyel várja az érdeklődőket.
Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film
A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.
IMeFeszt néven új kulturális fesztivál indul Erzsébetvárosban
Idén szeptemberben rendezik meg először Erzsébetváros hagyományteremtő kulturális eseménysorozatát, az Instant Mecenatúra Fesztivált, vagyis az IMeFesztet. A rendezvényen két helyszínen négy napon keresztül számtalan program várja a színház, a zene és a kultúra rajongóit.
Lovasi András: Nem nosztalgia-zenekarként tértünk vissza a Kispállal
A Kispál és a Borz újjáalakulásáról, a Kiscsillagról, az Ördögkatlan Fesztiválról, kreativitásról, filmes szereplésekről és borászatról beszélgettünk.
Egy boomer kalandozásai a Fishingen
Gondoltam rá, hogy nem vallom be, hogy bár fesztiválokra szoktam járni, mégis totális Fishing on Orfű-szűz voltam ez idáig, de aztán rájöttem, hogy úgyis néhány sorból kiderül, hogy nekem most ez az első. De azért bőven akad benne így is kaland.
Június 20-án történt
Dargay Attila rajzfilmsorozatai 1960–61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek, a Nepp Józseffel és Jankovics Marcell-lel készített számtalan Gusztáv-epizód rendezőjeként a maga munkáját a főhős körül lábatlankodó valamilyen kis állattal tette felismerhetővé. A magyar rajzfilm történetének emblematikus, időtálló darabjai, filmek és sorozatok fűződnek nevéhez, melyeket kortól függetlenül jó újra és újra elővenni.
Ujj Zsuzsi: Robbanni és robbantani kell ahhoz, hogy megértsenek
Ujj Zsuzsival és a Csókolommal gimisként ért az első élményem, amikor Szentesen a Kispál előzenekaraként léptek fel. Fogalmam sem volt, hogy kik ők, de arra világosan emlékszem, hogy teljesen lenyűgözött Zsuzsi előadásmódja, a szövegek és az egész hangulat…
Nick Cave-interjúkönyv magyarul: Hit, remény és vérontás
Magyarul is megjelent a világhírű ausztrál dalszerzővel, rockzenésszel készült interjúkötet. A Hit, remény és vérontás című könyvben Nick Cave fia halálának feldolgozásáról, a Covid-időkről, gyerekkoráról és zenésztársairól is beszél.
A Kispál és a Borz klubturnéra indul
Turnéra indul tavasszal a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb zenekara, amely tavaly új lemezzel tért vissza, Dublintól Bodrogkisfaludig számos helyen fellép.
A szó veszélyes fegyver, avagy a legjobb magyar dalszövegek
Amilyen sima volt a nógrádvercei Express tábor épületének betontetője – ahol Szörényi és Bródy megírták 1965-ben az első magyar nyelvű beatdalokat –, olyan bonyolult ezután az összes többi kérdés. Hol húzódik a dalszöveg és a vers közötti határ? Lehetnek-e irodalmi értékei a dalszövegeknek? És kik a legjobb magyar dalszövegírók?