Luciano Pavarotti

Október 12-én történt

„A tudomány olyan, mint a gyümölcsfa. Időbe telik, amíg leszedhetem a termését. Úgy nem lehet gyümölcsöt termelni, hogyha az egyik évben almát akarok, akkor almafát ültetek, ha a másik évben nem olyan nagy az érdeklődés az alma iránt, akkor kivágom az almafát. A tudományt távlatban kell nézni” – fogalmazta Oláh György magyar származású amerikai vegyészprofesszor, akinek 1994. október 12-én ítélték oda a kémiai Nobel-díjat.

Szeptember 6-án történt

„A jelennek játszom, nem a múltnak, és nem a jövőnek. Szerintem csak a jelen számít, s ha már az ember nincs jelen, akkor már semmi jelentősége az egésznek” – vallotta a 2021. szeptember 6-án elhunyt César-díjas francia színművész, producer, Jean-Paul Belmondo, akit olyan feledhetetlen filmekben láttunk, mint a Kifulladásig, Az áruló, A profi, a Borsalino, a Bolond Pierrot, A magányos zsaru és a Félelem a város felett.

Az év baritonjának választották, amikor Pavarotti lett a legjobb tenor – Miller Lajos 85

Január 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Miller Lajos Kossuth-díjas operaénekes, bariton, a Magyar Állami Operaház mesterművésze, a nemzet művésze, aki összesen hetvenöt operaszerepet énekelt, több mint húsz oratórium és koncert szólistája volt, és akinek tizenhárom magyar és három francia operalemeze jelent meg.

Október 12-én történt

1885-ben ezen a napon kezdődött meg az Országház építése a budapesti Tömő (ma Kossuth Lajos) téren. A Steindl Imre tervezte neogótikus épületet százhúsz évvel ezelőtt, 1904-ben adták át. Az Országház Európa második, a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete.

Szeptember 6-án történt

„Nem vagyok politikus, zenész vagyok. Az érdekel, hogy olyan helyet biztosítsunk az embereknek, ahol újra élni kezdhetnek. Az embernek oda kell adnod a szellemiséget, a lelket, és amikor odaadtad, mindent megtettél” – vallotta Luciano Pavarotti, aki 2007-ben ezen a napon hunyt el.

Október 12-én történt

Ma ünnepli 70. születésnapját Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas író, költő és Hugh Jackman Golden Globe-díjas ausztrál színész. 1931-ben ezen a napon Rio de Janeiróban felavatták a város fölé magasodó, 30 méter magas Megváltó Krisztus-szobrot.

Szeptember 6-án történt

„Nem vagyok politikus, zenész vagyok. Az érdekel, hogy olyan helyet biztosítsunk az embereknek, ahol újra élni kezdhetnek. Az embernek oda kell adnod a szellemiséget, a lelket, és amikor odaadtad, mindent megtettél” – vallotta Luciano Pavarotti, aki 2007-ben ezen a napon hunyt el.