magyar film
Deák Kristóf kortárs színházi darabból készíti új filmjét
Az Egykutya című magyar színdarab filmváltozatán dolgozik Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm rendezője – közölte a filmet gyártó ACG Reklámügynökség szerdán.
Elhunyt Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró
Életének 85. évében, december 17-én elhunyt Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
Háromszáz film érkezett az újrainduló Magyar Filmszemlére
December 7-én lezárult a 44. Magyar Filmszemle nevezési határideje. A várakozást felülmúlóan több mint háromszáz filmet neveztek alkotóik nyolc kategóriában a Magyar Filmszemle versenyeibe.
Ez volt a tíz kedvenc filmünk idén ősszel
A Magyar Filmadatbázis elkészítette a legnépszerűbb őszi filmek top 10-es listáját. Ez alapján a Venom – Az utolsó menetet szerették a magyarok a legjobban, de örvendetes, hogy két magyar film is a lista elején szerepel: a Futni mentem a harmadik, a Fekete pont pedig az ötödik lett.
Sikeresen debütált Los Angelesben és New Yorkban az Oscarért induló Semmelweis
Az elmúlt két hétben Los Angelesben és New Yorkban is bemutatkozott a Koltai Lajos rendezésében készült Semmelweis című film az amerikai filmakadémia tagjai előtt.
Dargay stílusában elevenedik meg a filmvásznon Csongor és Tünde
2025 tavaszán érkezik a mozikba Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményének animációs filmes feldolgozása a Fórum Hungary forgalmazásában. A mesefilm Dargay Attila eredeti figuratervei alapján, a Cinemon Entertainment gyártásában és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.
Decembertől látható a DAC film
A dokumentumfilm a dunaszerdahelyi DAC 1904 FC futballklub történetén keresztül mutatja be a csallóközi és szlovákiai magyarság sorsának alakulását, amely mindig szorosan kapcsolódott az egyesület életéhez.
Ljubljanában lett fődíjas a Fekete pont
A Szimler Bálint rendezte Fekete pont elhozta a 35. Ljubljanai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját – adták hírül a film Facebook-oldalán.
A skandináv környezetvédelem mítoszát töri ripityára Török Zoltán új filmje
A svéd természet látszólag érintetlen – de mi zajlik a felszín alatt? A Változó vadon című dokumentumfilm azt is bemutatja, amit a turisták nem látnak.
A legfontosabb dokumentumfilmdíjra jelölték A boldogság ügynökét
2005 óta először jelöltek magyar alkotást IDA-díjakra – Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét a legjobb film és a legjobb operatőr kategóriában is jelölte a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség az IDA Documentary Awardra. A nagy presztízsű nemzetközi díjakat immár negyvenedik alkalommal adják át december 5-én Los Angelesben.
A legnagyobb Demjén-slágerekkel jön az év musicalfilmje
December 12-én érkezik a mozikba a Demjén-dalokból készülő romantikus musicalfilm, a Hogyan tudnék élni nélküled?.
Premier előtti vetítésekkel jön az Európai Art Mozi Nap
Díjnyertes alkotásokkal, egy új magyar filmmel és egy animációs klasszikussal is várják a közönséget az Európai Art Mozi Napon, amelyet vasárnap a kontinens több száz mozijában, köztük harminc magyarországi art moziban rendeznek meg.
Ezen a teszten kiderül, mennyit tudnak a diákok a magyar animációról
Idén 110 éves a magyar animáció, ezért a magyar rajzfilmes alkotások előtt tiszteleg a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak verseny, amelyen kétszemélyes görögországi utazást és okostelefont kapnak a legjobbak.
Átadták a 21. Verzió Filmfesztivál díjait
A 21. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál on idén négy kategóriában versenyeztek a filmek. A legjobb dokumentumfilm elismerést az Apa című román film kapta, a legjobb magyar film Az életed nélkülem lett.
A Fekete pontot és a Kék Pelikant is vetítik Bukarestben
A legújabb magyar filmeket, nemzetközi fesztiválokon díjazott alkotásokat, dokumentumfilmeket, animációs filmeket és a Magyar Filmarchívum frissen digitalizált gyöngyszemeit is vetítik november 10–17. között a 18. Bukaresti Magyar Filmhéten.
Hunok vagyunk, mint a törökök
Bartók Béla 1936-ban népzenei gyűjtőutat tett Törökországban. A rendkívül fontos útról készült filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be.