Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont

Rangos nemzetközi díjat kapott a Pénzmúzeum

A European Museum Academy (EMA) fődíját nyerte el a Magyar Pénzmúzeum a testület húsztagú nemzetközi zsűrijének döntése értelmében. A Temesváron szombat este megrendezett döntőben 20 ország 34 múzeuma versenyzett, a fődíjat most először nyerte el magyarországi intézmény.

Pénzügyi ismeretterjesztő előadásokkal járja az országot a Pénzmúzeum

A Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont középiskolásoknak szóló múzeumpedagógiai előadásai szeptembertől december közepéig járják az országot Bőröndmúzeum – Utazás a pénz körül címmel. A tervek szerint mintegy 350 osztályba és csaknem 8000 diákhoz jutnak majd el.

A Postapalota történetét mutatja be a Pénzmúzeum új kiállítása

Az „Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” tárlat a Krisztinaváros egyik legimpozánsabb épületét, a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be, és megismerteti az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula építészmérnököt.

Egyéves a Pénzmúzeum

2022. március 15-én nyílt meg a Pénzmúzeum az egykori Postapalotában. Egy év alatt nyolcvankétezren látogattak el ide, hogy élményalapon, interaktív módon fedezhessék fel a pénz világát és annak különböző aspektusait.

A pénz vajon mi? A Pénzmúzeum megadja a választ

Kamatláb, infláció, jegybank, részvénykibocsátás, kriptopénz. Gyakran halljuk ezeket a kifejezéseket a híradásokban, de valóban értjük is őket? Ha végignézzük a Pénzmúzeum interaktív és szórakoztatva oktató elemekben gazdag állandó kiállítását, garantáltan jobban megértjük nemcsak a saját, hanem a nemzeti és az országhatárokon átnyúló pénzügyeinket is.

Rövidesen megnyílik a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont

Március közepén nyitja meg kapuit a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont a műemléki védettségű egykori Postapalotában.