marketing

Ez a könyv jobban felkészít az életre, mint a hazai művészeti felsőoktatás

Meczner Vera Művészmenedzsment című könyve hiányt pótol: tankönyvként, útmutatóként is használható, de emellett számos szórakoztató, a való életből merített története és példát is bemutat.

Ön kávézna siralomházas bögréből?

Kezdetben voltak a képeslapok, aztán a grafitceruzák és a hűtőmágnesek – de mit veszünk 2024-ben a múzeumi boltokban? A Munkácsy-kiállítás kapcsán ennek is utánajártunk.

Megújulás és arculatváltás a Magyar Színházban

Október 4-én ünnepélyes keretek között a nagyközönség előtt is megnyílt a megújult Magyar Színház. Az arculatváltás és a megújulás hátteréről, részleteiről, illetve a jövőbeli célokról Szabó Zoltán, a nagy múltú budapesti teátrum gazdasági igazgatója beszélt.

A színház jövője, a jövő színháza címmel tartott szakmai konferenciát a Déryné Program

Három éve indult útjára a Déryné Program. Ennek apropóján, valamint a színházi világnaphoz kapcsolódóan március 28-án Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézetben tartottak szakmai konferenciát A színház jövője, a jövő színháza címmel.

Kulturális kommunikáció válságos időkben

A képzőművészeti márkaépítés és az előadó-művészeti válságkezelés témáival foglalkozott az Art is Business november 9-i Connections eseménye. Mindkét panelben azokról a kihívásokról esett szó, amelyeknek kommunikációs vetülete van, köztük pedig leginkább arról, hogyan juthatnak el a kulturális intézmények a fiatal közönséghez.