Mihály András
Szeptember 19-én történt
„Gyerekként 8-10 órát gyakoroltam, akkor nyílt ki a világ… napról napra éreztem, hogy egy újabb réteget fedezek fel… egyre nagyobb a kezem, végre elérem a pedált, nagyobb fizikai erőt tudok kifejteni, egyre hosszabb és nehezebb darabokat tudok eljátszani, mindig egy új dimenzió, ami nagyon inspirált. Hiszek a jóistenben és a sorsban, és nem hiszem, hogy nekem más utat szánt volna, mint a zene” – fogalmazta a ma 38. születésnapját ünneplő Balázs János Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője.
Alban Berg bebizonyította, hogy az atonális operát is szeretheti a közönség
Alban Berg osztrák zeneszerző, az első közönségsikert arató atonális opera, a Wozzeck komponistája száznegyven éve, 1885. február 9-én született. Berg nevét egy alapítvány és egy üstökös őrzi, mellszobra 2006 óta a karintiai Schieflingben látható, emlékművét 2016-ban avatták fel a bécsi operaház mellett.
November 6-án történt
Ezen a napon született Ganz Ábrahám vasöntőmester, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1841-ben Svájcból érkezett hazánkba, hogy a József Hengermalomban dolgozzon. Mivel becsapták, kilépett. Önálló vállalkozást indított, és világhírűvé tette a magyar acél- és gépgyártást.
Szeptember 19-én történt
1931-ben ezen a napon született Mészáros Márta, az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. A nőiség és a női életsors ábrázolása filmjeinek egyik legjellegzetesebb vonásává vált, amit számos fesztiváldíjas alkotása is bizonyított.
A múlt századi magyar zene polihisztora, Mihály András
30 éve, 1993. szeptember 19-én halt meg Mihály András Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, gordonkaművész, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója és posztumusz örökös tagja, a Zeneakadémia egykori tanára.