Munkács

Fotókon a munkácsi zsidó diaszpóra utolsó évei

Kidőlt tölgyek, szétszórt magvak címmel február 15-én nyílik Horvát Éva kiállítása a 2B Galériában. Az 1992–1994 között készült képek a „munkácsi zsidók” megmaradt maradékának az utolsó három évét örökítik meg.

Európa legbátrabb asszonya

Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.

Kárpátaljára látogat Zrínyi Ilona

Még ebben az évben Zentára és három kárpátaljai helyszínre látogat Hedry Mária írónő Zrínyi Ilona című monodrámája, amely hitelesen mutatja be Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül a magyar történelem egyik legbonyolultabb és egyben legvitatottabb korszakát. A közönség Beregszászon, Munkácson és Ungváron is láthatja az előadást.