Nagy András

Mintha az ő szellemeik súgnának nekem

Nagy Borbála Réka könyv- és videószerkesztő, aki dramaturgiával, dokumentumfilmekkel is foglalkozott. Idén a nagyszülei – Nagy László és Szécsi Margit – költészeti öröksége miatt fokozottan előtérbe került.

Tizenhárom magyar filmes lett az Európai Filmakadémia tagja

A 770 új tag között tíz magyarországi és három erdélyi magyar alkotó szerepel, ők mindannyian szavazhatnak az Európai Filmdíj különböző kategóriáiban.

Az operatőrverseny nyertesei

A Pesti Vigadóban kiosztották a második Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjakat. Diák kategóriában a zsűri Lehr Juhász Péter Jakab című filmjét találta a legjobbnak, Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesült.

A Nemzetiben az egri Rokonok

Kopjáss Istvánt főügyésznek nevezik ki. Új pozíciójával azonban nemcsak jóra fordítható hatalom jár, hanem rokonok is, akiknek egyik része nyakig van a panamában, a másik része pedig nagyon szeretne belekerülni... Móricz Zsigmond Rokonok című drámáját az egri Gárdonyi Géza Színház Blaskó Balázs rendezésében, Nagy András főszereplésével január 14-én este 7 órától a Nemzeti Színházban láthatjuk.

Tisztelni kell a munkába veendő matériát Interjú Nagy Andrással

A grafikáról, a könyvtervezésről és a művészekről beszélgettünk Nagy Andrással, akit a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki. A mai is aktív grafikus elmesélte, mennyire voltak inspirálóak édesapja, Nagy László rajzai, és milyen más pálya állt még előtte.