Tisztelni kell a munkába veendő matériát Interjú Nagy Andrással

Mit takar a könyv-művész kifejezés?

Ötven éve jobbára csak az igényes kivitelű "bibliofil" művek megformálóira alkalmazták ezt a szóösszetételt. Az elődök pedig, visszamenően Misztótfalusi Kis Miklósig, inkább szerényen csak nyomdásznak tartották magukat. Mai értelemben azokat nevezzük így, akik egykor a könyv mesterei, miniátorai, szövegmásolói, kalligráfusai, illusztrátorai voltak. Ezt a nézetet erősítették a könyvtervező szakmát felsőfokon művelők: Kner Imre, Szántó Tibor és kortársaik. Korunkban a mesterség nemcsak a reklámvilág, hanem az autonóm művészet felé is tolódik, elszakad a guttenbergi szereptől és feladattól, az így alkotók inkább kiállítási tárgyakat hoznak létre. Náluk a köznyelvben használatos könyv szó alakot és tartalmat váltott. Egy műremek a legkülönbözőbb absztrakciókat, vizuális elemeket, olvasatokat tartalmazza, de ha a "mű-vész" csak mímeli ezeket, akkor silány lesz a terméke. Neki is illene ugyanúgy a legjobb minőséget nyújtania, mint egy hegedűművésznek.

Hogyan került kapcsolatba a grafikával?

Elkerülhetetlen volt az összekapcsolódás. Apám toll- és ecsetrajzai mindenütt jelen voltak, nem csak a papíron, de még a fürdőszoba kazánján és a cserépkályhán is. Pegazusokkal, aktokkal volt tele a lakás, utóbbiak a barátaim kíváncsiságát igen fölcsigázták. A család művészismerőseinek munkáit már korán megismerhettem, valamint betekinthettem apám képszerkesztői kincsestárába is. Ott grafikák garmadájával: az akkor indulók és óriások sokféle stílusú rajzaival, metszeteivel találkoztam. Apám maga is illusztrált, rajzolt és festett, karcokat, portrégrafikákat, valamint tusrajzokat készített. Sok fogást tanultam el tőle, többek között a rézkarcot is, bár ezt a műfajt alig gyakorlom. Az első linómetszetem már kamaszkoromban megjelent.

Művészszülők gyerekeként egyenes út vezetett erre a pályára?

Más felmenőimre is odafigyeltem, a jövőmet mindig úgy képzeltem el, mint egy mesteremberét. A Kisképzőnek nevezett iskola elhivatott művésztanárai mozdítottak a mai irányba. A zene, a sport, néhány mesterség és még a biológia is komoly versenytársa volt a grafikusi, tervezői pályának. Szerencsémre itt kötöttem ki.

Hogyan készülnek a grafikák egy könyvhöz? Ismerni kell az egész művet vagy elég a zanzát?

Tisztelni kell a munkába veendő matériát, még ha az elvont is. Kötelező megismerni, bizonyos szintig megérteni az írásművet, annak a témáját, és akár az alkotóját is. "Kor-hely-művész", sommázta az egyik tanárom, hogy mire kell figyelnie az embernek, ha tervező vagy művészettörténész. Nyilván nem lesz valaki csillagász, lovász, porcelánfestő, vegyész, ha egy erről szóló könyvet formál meg. De milyen tervező az, aki nem tanulmányozza nyersanyagát? Csak így lehet ráhangolódni a munkára.

Mi inspirálja a munkája során?

Egyfelől a művészi szabadság, amely bár nem határtalan, de általa valami olyasmit tudok nyújtani, ami eddig nem volt. Másrészt az arra való igény, hogy a létrehozott érték ne múljon ki a világból. Ennek egyik kitűnő lehetősége egy olyan könyv, amely több száz évig is fennmarad. Feltett szándékom továbbá, hogy a munkáimmal esztétikai példát mutassak, mivel napjainkban az ízlésrombolás és a hatásvadászat sosem látott divatja fertőz. Az embernek el kell találnia a mű optimális megjelenését, a megfelelő betűtípusát, a kifejező jelrendszerét, és ezeknek hatásos, meggyőző összképet kell nyújtaniuk. Ösztönzően hat, amikor látom, hogyan érvényesülnek a munkáim. Az autonóm művészet másért szép: ott csak ketten vagyunk, az anyag és én.

A reklám szakmában mennyire más a grafika?

A reklám területén kevesebbet dolgoztam. Itt más érzékenységgel operál a tervező. Jelenidejűbb műfaj, fokozott emberismerettel és ízlésformáló kockázattal. Az expresszív és találó szimbolikájú reklám nagyon kell. Munkáimban nagy hangsúlyt fektetek a jelképek, a jelrendszerek megfelelő alkalmazására, ezért is terveztem meg, és írtuk kiváló szerzőtársaimmal a Jelképtár című gyűjteményt.

A grafikus egymagában dolgozó művész, vagy szeret csoporthoz tartozni?

A jó tervező hasznos a közösségnek és a közízlésnek: segíti az esztétikai épülését a formatervezés vagy a vizuális kommunikáció bármilyen más területén. Egykori Helikonos tervező kollégám mondta egyszer, magányos, amióta szabadúszó. Pedig az alkotóközösségi műhelyszellem az egyik legjobb minőség-ellenőrzés. Én ma sem tudok meglenni a pusztában, ezért elvállaltam a Hitel című folyóirat képszerkesztését és külalakjának megformálását. Közösség nélkül nem az igazi.

Hogy látja, az évek során milyen irányba fejlődött a magyar könyv-művészet?

Már a múlt században megfigyelhettük, hogy akinek valamilyen deskop rednszere van, máris elhiszi magáról, hogy tervező. Óriási tévedés. Eleinte a haszonleső kiadók kispórolták a grafikusokat és a könyvkészítés elengedhetetlen munkafázisait is. Ez a seb máig nem gyógyult be. Később a szakma észhez tért, mert bár a külföldről átvett formák hatásosak voltak, de igen giccsesek is. Persze a jó tervező az új technikai feltételek mellett is tudja azt a minőségi többletet produkálni, amely az ízlésest a közönséges fölé emeli. Itthon is világszínvonalon művelik a mesterséget, hiszen a nyomdászat, a betűtervezés, a sokszorosítás és minden, ami könyvgyártással kapcsolatos drágán, de elérhető. Egy teljesen más út, amikor a könyvet alkotásként fogjuk fel, ilyenkor az egyedi megformálásával, gesztusaival, művészetágazati áthatásaival kiszakad az eredeti szerepéből, így az alkotó részese lesz egy enteriőrnek és egy monumentális képletnek.

Több "szép könyv" nyertese, elismeréseinek sorát pedig a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetés követte. Mennyire fontosak az ön számára a kitüntetések?

Erre az elismerésre számos pályatársam és barátom örömmel figyelt fel, visszaigazolva látták a tevékenységemben a maguk értékeit is, amelyre bizonyos részben a szüleim művészetének ébrentartása is hatással van. Az ilyen kitüntetések kapcsot jelentenek a múlt és a jelen kincsei között. Sok ismerősöm munkáját ismerték el most különböző díjakkal. Ahogy nekem, úgy nekik is ösztönzést jelent az időben jött figyelem, legyen az illető muzeológus, karnagy, előadóművész, néptáncos, tudós vagy tanár. A jövőképünket is befolyásolja.