Nemzeti Filmintézet

Budapest 150 – Ingyenes filmek a fővárosról

Az évforduló alkalomból három film ingyenesen látható a Filmión vasárnapig. Az ünnepi kínálatban a népszerű Budapest Retro első része, Szabó István kísérleti alkotása, a Budapest, amiért szeretem, valamint a Hámori Gabriellát és Csányi Sándort első főszerepében megörökítő I Love Budapest szerepel.

Magyar filmeket díjaztak francia és észt fesztiválokon

A franciaországi Arras-ban Moldovai Katalin bemutatkozó mozifilmje, az Elfogy a levegő kapta a közönségdíjat, míg a Tallinn Black Nights fesztiválról a legjobb animációs rövidfilm díját hozta el Hegyi Olivér A szív kertje című alkotása.

Különdíjat kapott a Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilm

A milánói FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon a zsűri Mention d’Honneur 2023 különdíját érdemelte ki a jelenlegi legidősebb élő olimpiai bajnokról, a 102 éves Keleti Ágnesről készült dokumentumfilm.

Ma este gyilkolunk – 2024-ben érkezik az új krimivígjáték

Sztárparádét ígér a Ma este gyilkolunk című krimivígjáték frissen megjelent előzetese. Az Agatha Christie stílusát idéző, humoros fordulatokban is bővelkedő produkciót várhatóan 2024-ben mutatják majd be, jelenleg a film utómunkája zajlik.

Káel Csaba: „Különleges magyar DNS-t kínálunk Hollywoodnak”

A filmügyi kormánybiztos, aki a magyar filmiparról rendezett panelbeszélgetésen vett részt az American Film Marketen, ezzel a magyar filmcsinálás történetének 123 évére utalt, ami „a lelkünkben van”.

Elkezdődött Nagy Borbála első mozifilmjének forgatása

Három országban – Magyarországon, Németországban és Franciaországban – összesen 30 napon át tart Nagy Borbála A világ eredete című filmjének forgatása. A három nő történetét bemutató, három városban játszódó koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera és Székely Rozália.

Fődíjat nyert az Átjáróház Brassóban

Madarász Isti fantasy- és vígjátékelemekben bővelkedő romantikus filmje lett a legjobb a Drakula Filmfesztiválon Brassóban, elnyerte a Drakula Trófeát.

Könyvsikerből készült adaptációk és a longboardos apa-lány sztori nyert a Cinemirán

Angyalosy Eszter és Szőke Dániel filmje nyerte a legjobb ifjúsági rövidfilm díját, a gyerekzsűri a Lengemesék és a Kuflik animációkat ítélte a legjobbnak. A 19 év alatti alkotók legjobb diákfilm versenyét Németh Bálint Bence nyerte, a videoverseny fődíjasa Kovács Nelli lett.

Szerelmi és zenei utazás Bartók Bélával Törökországban

Dramatizált dokumentumfilm készül Bartók Béláról Bartók nyomában címmel Kázsmér Kálmán rendezésében. A film egy török fiú és egy magyar népdalénekes lány valós szerelmi történetének bemutatásával Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútját járja végig Sipos János zenei szakértő narrációjában.

Három díjat nyert a Semmelweis a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon

Koltai Lajos az anyák megmentőjéről készült rendezése a legjobb film, Vecsei H. Miklós a legjobb színész és Nagy Katica a legjobb színésznő díját nyerte el a filmben nyújtott alakításáért. A kedd estig tartó ötnapos rendezvényen 19 magyar mozifilm látható.

Több magyar látványtervezőt díjaztak a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon

A látványtervezőket és látványos tudományos filmeket megmérettető fesztivál fődíját a Club Zéró (Club Zero) című film nyerte el. Második helyezett lett Prikler Mátyás Hatalom című filmje, amelynek látványtervezői Nyitrai Anna és Michal Lošonský.

Luxemburgban díjazták a Larry című magyar filmet

Elnyerte a CinÉast fesztivál ifjú tehetségeket méltató Young Talents díját a borsodi dadogó rapper drámája, a Larry című magyar film.

Sportfilmek néhány napig ingyen a Filmión

Hetven éve játszotta az Aranycsapat legendás, 6:3-as győzelmét az angol futballválogatottal szemben, ennek emlékére vasárnapig ingyenesen nézhetők az Aranycsapat (1982), A csodacsatár (1956) és a Czibor, a rongylábú (2022) című alkotások a Filmio streaming platformon.

Spanyolországban és Lengyelországban is taroltak a magyar filmek hétvégén

Rangos nemzetközi filmfesztiválokon díjazták Moldovai Katalin Elfogy a levegő, Madarász Isti Átjáróház és a szintén magyar filmesek részvételével, cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült bábanimáció, a Tomi, Polli és a Varázsfény című alkotásokat.

Novemberben érkezik a mozikba a Mesterjátszma

November 9-től lesz látható a magyar mozikban Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma című pszichothriller Tóth Barnabás rendezésében.

Tíz európai nagyjátékfilm versenyez a legjobb látványtervezésért járó díjért

Tíz európai nagyjátékfilm száll versenybe a legjobb látványtervezésért járó díjért október 17. és 22 között az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) Szolnokon.