Nemzeti Táncszínház

Ünnepel a Szegedi Kortárs Balett

Az idén 30 éves Szegedi Kortárs Balett november 8-án, az alapító Imre Zoltán születésnapján ünnepli a Müpában a három évtized művészi útját. A Nemzeti Táncszínház szervezésében megrendezendő gálaesten két fiatal koreográfus mutatkozik be, Czár Gergely, a társulat vezető táncművésze, valamint egy Hollandiában élő román alkotó, Corneliu Ganea.

Még pályázhatnak a táncművészek

Pályakezdő táncművészek, előadóművészek pályázhatnak november 16-ig az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumánál összesen 115 milliós keretösszegű támogatására. Az Imre Zoltán Program célja, hogy segítse a fiatal, pályakezdő alkotók bemutatkozását – hangsúlyozta Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a programról tartott október 25-ei tájékoztatón.

A táncművészetet ünnepeljük

Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepli április 29-én a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) a Müpában; a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház táncos villámcsődületet is szervezett a Margit híd déli járdáján.

A társulat új éve

A Bozsik Yvette Társulat Pinokkió című darabjával, a Duna Művészegyüttes Mementó című produkciójával, a februári Budapest Táncfesztivál keretében pedig skót, holland és spanyol vendégegyüttesek bemutatóival várja a közönséget a 2017-es évben a Nemzeti Táncszínház Budapest számos helyszínén.

Lesz fellegvára a táncművészetnek

Elindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án – jelentette be dr. Kriza Zsigmond, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója október 18-án a hamarosan megújuló helyszínen tartott sajtótájékoztatón, ahol kiemelte: a beruházás során kialakítják a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyét, „mely a magyar táncművészet fellegvára lesz”.

Táncra perdülő október

Hat premierrel készül az októberre a Nemzeti Táncszínház, amely új szlogenjével – Bepörgetjük! – igyekszik táncba hívni a közönség tagjait, akiket főváros szerte nyolc alternatív játszóhelyén vár különleges programokkal. Lesz amerikai sztepptánc, megelevenedik a természet és a rovarok csodálatos élete, és Bartók Bélával is találkozhatunk.

Táncba hív a Nemzeti Színház

Közös évadkezdésre készül a Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház, így különleges táncszínházi produkciókkal is gazdagodhat a Nemzeti Színházba járó közönség. A Nemzeti Táncszínház szervezésében kortárs és folklór előadások színesítik a teátrum repertoárját. A közös együttműködés első darabja a Szegedi Kortárs Balett A munka gyümölcse című budapesti bemutatója lesz.

Drakula táncol Budapesten

A Szegedi Kortárs Balett és Sághy Alexandra egy-egy kortárstánc-előadásának premierjével várja szeptemberben a nézőket a Nemzeti Táncszínház. Ugyancsak az ősz első hónapjában láthatja a közönség a Jászok című történelmi dal- és táncjátékot, továbbá a Drakula utolsó tánca című produkciót Budapesten.

Díjeső a tánc világnapján

A tánc világnapját ünnepelte gálaest keretében április 29-én a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a Művészetek Palotájában. A világnapot 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján rendezik meg. Az eseményen díjakat is átadtak: többek között a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai elismeréseit, valamint a Fülöp Viktor-ösztöndíjat.