Ókovács Szilveszter
Megújul az Opera
Az idén 132 éves Operaházat több mint három évtizede renoválták, kiszolgáló épülete, a Hajós utcai üzemház ugyanakkor épült, korszerűsítésük tehát elengedhetetlen. „Szükség van a rekonstrukcióra, hogy a belső tartalomhoz, a művészi produktumokhoz méltó tér” lehessen az Operaház – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szeptember 16-án, a sajtóbejárással egybekötött társulati ülésen.
Zrínyi Miklós az Operában
Az Eszéki Horvát Nemzeti Színház előadásában láthatja a Zrínyi Miklós című, horvát nemzeti operát szeptember 18-án a magyar közönség a Magyar Állapi Operaház színpadán. Az Ivan Zajc szerezte, háromfelvonásos előadás a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretében valósul meg csaknem 250 vendégművész közreműködésével.
Új műhelyház és próbacentrum az Operaház részére
Új műhelyházat és próbacentrumot kap a Magyar Állami Operaház az Erkel Színházzal egyetemben – derült ki a július 27-én tartott sajtótájékoztatóból, ahol dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója részletezte a várhatóan 2017 nyaráig lezajló beruházásokat.