Opera Magazin
Az operaéneklés a világ legjobb dolga
Brickner Szabolcs pályájának íve korábban külföldön, most Budapesten rajzolódik ki. Nyáron Kamaraénekesi díjat vett át, az egyik novemberi Verdi Requiem-előadást, amelyben a tenorszólót énekelte, Angelina Jolie, a hazánkban forgató Oscar-díjas színésznő is megkönnyezte.
Utazás a női lélek mélyére
A Príma Donnák sorozat estjei valóban ünnepiek: amellett, hogy nemzetközi hírű énekesnőink kedves és fontos szerepeikből válogatnak, számukra meghatározó, különleges vendégeket hívnak, és még legszemélyesebb gondolataikat is megosztják a közönséggel az Eiffel Műhelyházban.
Századok és fordulók
Halász Péter, aki 2013 és 2016 között az Opera fő-zeneigazgatója volt, az idei szezontól első vendégkarmesterként tér vissza. Ő vezényli az újévi koncertet, Beethoven IX. szimfóniáját, januárban a Ruszalka bemutatóját, februárban pedig az Arabella felújítását. Pallos Tamás interjúja.
„Azonos korban élünk: irodalom, zene és közönsége” – Eötvös Péter a Valuskáról
Decemberben, az Eiffel Műhelyházban kerül sor Eötvös Péter Valuska című, első magyar nyelven íródott operájának ősbemutatójára. A zeneszerzővel a készülő darab kapcsán többek között a társadalmi-történelmi fejlődés ellenére visszaköszönő azonosságokról Ur Máté kérdezte őt az Opera Magazinban.
„Mindent ismerni kell” – Nánási Henrik Verdi Requiemjét vezényli
Nánási Henrik világjáró karmester újra az Ybl-palota színpadán: Verdi Requiemjét két ízben vezényli. Vonzásokról és választásokról, karmesteri krédóról meg százalékszámításról is beszélgetett vele Jászay Tamás az Opera Magazin oldalán.
„Folyamatos tanulás, fejlődés, változás” – interjú Rajna Martin karmesterrel
Az Eiffel Műhelyházban debütált 2020-ban a hazai fiatal karmester-generáció kiemelkedő művésze, aki az idei évadtól első karmesterként erősíti az Opera társulatát. A Junior Prima díjas, 27 esztendős Rajna Martinnal Szentgyörgyi Rita beszélgetett az Opera Magazin oldalán.