orgona
Új orgonát kapott a bukaresti Calvineum református egyházközség
Új orgonát kapott a bukaresti Calvineum református egyházközség. A hangszert, amelyet a magyar kormány támogatásával vásárolhatott meg a közösség, ünnepélyes istentisztelet keretében és Erich Türk kolozsvári orgonaművész koncertjével avatták fel.
„Mi teszi az orgona lelkét igazán egyedivé?”
A koncerttermekben és a nagy templomokban egyelőre nélkülözzük az év végi, ünnepi hangulatot teremtő, élő orgonamuzsikát. Szabó Balázs több koncertje is elmaradt, ezért az orgonáról és más, a zenetörténetben különleges szerepet játszó hangszerről beszélgettünk vele.
„Aki orgonakészítőként azt hiszi, mindent tud, biztosan tévúton jár”
Budavári Attila felmenői generációk óta foglalkoztak orgonaépítéssel, ükapja az egykori Angster-gyárban dolgozott. 28 éve alapította meg saját műhelyét. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra több mint 130 orgona építési-felújítási munkálataiban vett részt Magyarországon és külföldön, a cég építette a Müpa hangversenytermének orgonáját. Sárkányellátó Vállalatról és több száz éves hangszerek rekonstrukciójáról is beszélgettünk.
Felújították az orgonát
Felújították és visszaállították eredeti helyére a Zeneakadémia egyedülálló orgonáját, melyet 1967 óta nem hallhatott a közönség. A különleges hangszert ünnepi koncerten avatják fel október 22-én – mondta el Vigh Andrea, az intézmény rektora az MTI-nek. Hangsúlyozta: az orgona felújítása a kormány 800 millió forintos támogatásával valósult meg.
Fókuszban a kibékülés gondolata
A kibékülés gondolatát járják körbe az augusztus 24. és 26. között tartandó Arcus Temporum művészeti fesztiválon, a Pannonhalmi Főapátságban. A spirituális és a kulturális programokon arra keresik a választ az ezeréves hagyományokkal bíró apátságban, hogy hol húzódnak ma az egyéni és a közösségi életünkben a szakadékok és az árkok, és hol kellene elfogadni a kinyújtott kezet.
Bach orgonaműveit hallhatjuk
Johann Sebastian Bach összes orgonaműve megszólal abban a 14 részes koncertsorozatban, amelyet magyar és nemzetközi orgonaművészek adnak a Hold utcai református templomban július 20. és december 14. között. Fellép többek között Pétery Dóra, Kecskés Mónika, Frédéric Champion, Szabó Balázs, valamint az egyik legjelentősebb Bach-kutatónak számító Christoph Bossert is!
Egy magyar orgonaépítő naplója
Egy orgonaéptő naplóján keresztül pillanthatunk be Európa, Magyarország és Pécs másfél évszázaddal ezelőtti világába – megjelent ugyanis Angster József életrajza. A szeptember 8-ai, pécsi bemutatón elhangzott: a kötet izgalmas szellemi kalandot kínál nemcsak az orgona szerelmesei számára, hanem mindazoknak, akik kíváncsiak arra, miként zajlottak e történelmi szempontból oly’ intenzív korszak dolgos mindennapjai.
Ha augusztus, akkor OrgonaPont
Nyáresti zenei randevúkra invitál augusztusban a Filharmónia Magyarország. Országos OrgonaPont sorozatának keretében a trombitának, fuvolának, hegedűnek és az énekhangnak is jut szerep a hangszerek királynőjének is nevezett orgona mellett. Az ország tizenhat városában huszonnyolc koncert várja az érdeklődőket!