Petőfi Irodalmi Múzeum

Nem vagyunk leányvállalat – Interjú Bodolay Gézával

Májustól Bodolay Géza rendező vezeti az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet. Nem tervez radikális változtatásokat, de szeretné megszólítani – ahogyan fogalmazott, a nagybetűs – Ifjúságot. Kérdéseinkre írásban válaszolt.

Vitázni, kísérletezni, építkezni

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) hetente egyszer hajóra száll, hogy az irodalom zenével és multimédiával, illetve új közönséggel találkozhasson. Erről tartott közös sajtótájékoztatót Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója és Bognár Attila, az A38 Hajó vezetője. Demeter Szilárd elmondta: a Károlyi-palota falain kívülre szeretné vinni a múzeumban megszülető tartalmakat, az intézményt pedig Közép-Európa egyik irodalmi központjává tenné. A részletekről kérdeztük.

A varázsló halála

Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából.

Ők az első Debüt díjasok

A csütörtök délelőtti kezdődött Versmaraton megnyitóján első alkalommal adták át a Magyar Írószövetség Debüt díját. Az elismerést három fiatal szerző vehette át, Nagy Lea, Voloncs Attila és Pataki Tamás.

Múzeumba került Páger Antal hagyatéka

Levelek, iratok, Páger Antal rajzaival díszített filmforgatókönyvek, szövegkönyvek, fényképek, rajzok és személyes tárgyak mellett a színész kevésbé ismert oldaláról is bemutatkozik: festményei, karikatúrái is a gyűjteménybe kerültek.

Sándor bácsi univerzuma

A „Kamasz szelek fütyürésznek” című, a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható, Kányádi Sándor versei ihlette kiállítás a fotókon keresztül új távlatokat ad a verseknek, s egy mágikus, valóság és képzelet összecsúszásából születő univerzum hatása alá kerülhet a látogató. Költészet és fotográfia ritka pillanatainak lehetünk tanúi.