Portugál

Szirtes Ági nyakig homokban is uralta a színpadot

Szeptember 21-én ünnepli hetvenedik születésnapját Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, a budapesti Katona József Színház alapító tagja, akit színpadi szerepei mellett olyan emlékezetes filmekben is láthattunk, mint a Falfúró, a Roncsfilm, A londoni férfi, a Zárójelentés és A koppányi aga testamentuma.

Elhunyt Lukáts Andor

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Lukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező – adta hírül január 24-én a Katona József Színház társulata. A neves művész rendezte a budapesti Katona József Színház történetének legnagyobb szériában futó darabját, a Portugált.

A drámaíró szerint jó téma lenne az olimpia, de kevés benne a párbeszéd

Egressy Zoltán író, drámaíró, kiderült, hogy fest is, sőt verseskötetén dolgozik, emellett az íróválogatott tagjaként Európa-bajnok. Portugál című darabját húsz évig játszotta a Katona József Színház, ami egyfajta rekord, bemutatta a londoni Nemzeti Színház is, és kiváló film készült belőle. Könyvet írt Törőcsik Andrásról, de már nem focizik, és másképp nézi az olimpiát, mint fiatal korában.