Elhunyt Lukáts Andor

Színpad

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Lukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező – adta hírül január 24-én a Katona József Színház társulata. A neves művész rendezte a budapesti Katona József Színház történetének legnagyobb szériában futó darabját, a Portugált.

Televízió - Hogy volt? - Lukáts Andor

Budapest, 2016. március 30.

Lukáts Andor Kossuth-díjas magyar színész és rendező, egyetemi tanár, színházigazgató, érdemes művész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész szerepeit idézték meg.

Készítette: Zih Zsolt
Személyek: LUKÁTS Andor
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: TCZIHZ201603300023
Lukáts Andor. Fotó: Zih Zsolt / MTI

 

Lukáts Andor 1943. március 11-én született Kaposváron. Pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol 1972 és 1991 között dolgozott, először segédszínész, majd színész és rendező vált belőle. Olyan legendás produkciókban játszott mint Peter Weiss Marat/Sade-ja vagy Molnár Ferenc Liliomja. De láthatta a közönség Becket: Godot-ra várva, Brecht: A szecsuáni jólélek, Szophoklész: Oidipusz, Shakespeare: Othelló, valamint Ionesco Különóra című darabjában is.

1994 és 2008 között a budapesti Katona József Színház társulatának tagja volt. Lukáts Andor és Halász Péter indította el a Hírszínházat a Kamrában. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett ő állította színpadra többek között Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját, amelyből filmet is készített. Az előadás a teátrum történetének leghosszabb ideig futó darabja volt. 2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója volt. 2008 és 2016 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított.

1974 óta filmezett, 1980-ban debütált filmrendezőként az Alagút című alkotással. Több mint ötven filmet forgatott, többször is megkapta a filmkritikusok, illetve a Magyar Filmszemle díját. Legutóbb 2009-ben nyerte el a legjobb férfi színésznek járó díjat a Mázli című vígjátékért és a Príma primavéra című filmdrámáért. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Xantus János által rendezett Eszkimó asszony fázik című filmben, egy süketnéma férj szerepében nyújtotta.

Munkássága elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1985), az érdemes művész címet (1997), 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú művészi pályája, film- és színművészeti alkotásokban nyújtott kiváló alakításai elismeréseként.

A Katona József Színház Facebook-posztjában szintén felidézi, hogy Lukáts Andor pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol kezdetekben segédszínész, majd színész és rendező vált belőle.

„Andor 1994 és 2008 között volt társulatunk tagja Neki és Halász Péternek köszönhetően indult el a Hírszínház a Kamrában. Számtalan feledhetetlen alakítása mellett ő rendezte többek között a Portugál című előadásunkat, ami színházunk történetének leghosszabb ideig futó, közönségkedvenc előadása volt. 2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig adjunktus volt” – írják.

Lukáts Andort a Katona József Színház saját halottjának tekinti.