program
Thealter: fókuszban a fiatal alkotók és a színházi sokszínűség
Július 29-én Németh Nikolett Fajankó című drámájának ősbemutatójával kezdődik, és augusztus 6-ig tart a 32. Thealter fesztivál Szegeden.
Polarizmus – Kurátori tárlatvezetés Don Tamással
Csütörtökön Don Tamás kurátor, szombaton Spiró György író tárlatvezetései várják az érdeklődőket a debreceni Modem kiállításain.
Átjártunk a művészetek között Szolnokon
Hobo- és Európa Kiadó-koncert, kiállítás és lapbemutató, a Szolnoki Művésztelep 120 éves jubileumának megünneplése és jóízű beszélgetések: mindebben részem volt a napokban zajlott, kétnapos ARTjáró összművészeti fesztiválon Szolnokon. Beszámoló.
Magyar szakítós a Várkert Bazárban
Július 12-én, kedden a Várkert Bazár színpadán lép fel a Klasszik Lasszó a Magyar szakítós című műsorával.
Csütörtökön kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál
Több mint száz program, nemzetközi fényfestőverseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.
„Van képünk hozzá” – Augusztusban kezdődik a Garten Balaton
Negyedik alkalommal rendezik meg a Balaton északi partjának immár négy településén a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált augusztus 5. és 14. között.
Tündöklés és mélység – La Traviata Szegeden
Káprázatos látványvilággal kel életre Verdi egyik legnépszerűbb operája a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A La Traviata legújabb szegedi előadását Juronics Tamás rendezésében, július 29-én mutatják be a Dóm téren.
Fúziós koncertek, hangversenyek és világsztárok: Amszterdamba visz az Európai hidak
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) idén is megrendezi közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválját, amelynek középpontjába a tavalyi megújulás után ismét egy város került. Szeptember 16-tól 30-ig a vibráló, sokszínű és nyitott Amszterdam és Budapest között épül meg a képzeletbeli híd a kultúra segítségével.
Elektronika, fényművészet, elhagyatott gyár − Művészet költözik az Inota Hőerőműbe
Fény- és audiovizuális kísérletek, elektronikus zene és egy elhagyatott, titokzatos gyárkomplexum – ezek várnak a július 16-án újranyitó Inotán.
Ez az a nap! – A modern gospel legnagyobb ünnepe
Két éve várat magára, hogy a szerte a világból érkező vendégek tízezrei együtt, élőben ünnepeljék az Ez az a nap! 20. évfordulóját. Most elérkezett az alkalom: július 23-án a Puskás Arénába várják a kortárs keresztény könnyűzene legnagyobb világsztárjait és a műfaj hazai képviselőit.
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda – Zenés irodalmi est a Zsámbéki Nyári Színházban
Nincs is személyesebb történet, mint az író saját családregénye, és nem lehet hitelesebb előadás, mint amikor a szerző egyben zenész is, aki a színpadon zenével hívja életre a történeteket.
Megkezdődtek a Régizenei Napok Vácon
Kivételes koncerttel indult a 38. Régizenei Napok Vácon a Filharmónia Magyarország és a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös szervezésében.
Győrben ad koncertet a holland Cappella Pratensis régizenei énekegyüttes
Először érkezik Magyarországra az 1987-ben alakult holland Cappella Pratensis. A régizenei énekegyüttes július 8-án a győri Szent Ignác bencés templomban ad koncertet, amelynek témája Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.
Spiró György tárlatvezetése a Modemben
A debreceni Modemben Lakner László Alter ego című kiállításán Spiró György Kossuth-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja tart tárlatvezetést július 9-én.
Háromszáz kulturális program várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló 60 napon át több mint 300 programot kínál a városba érkezőknek – közölte a fürdőváros kulturális alpolgármestere pénteken az MTI-vel.
Ricsárdgír, Kacsó Hanga és divatbemutató az A38-on
A Hajógyár és az A38 közös eseménysorozatának következő Zene × Látvány estjén a zene és a divat szempontjából is a „mérlegé” lesz a főszerep.