program
Karmelita koncertek néven új koncertsorozat indul
Ősztől Karmelita koncertek néven új koncertsorozat indul a budai Várban: az érdeklődők a magyar kultúra jeles napjain hallgathatnak meg tematikus koncerteket a legkiválóbb hazai zenészek előadásában – közölték a Nemzeti Hauszmann-program Facebook-oldalán.
Augusztus végén tartják az Everness fesztivált
Augusztus végén rendezik meg az Everness önismereti fesztivált Siófok-Sóstón. Az ötnapos rendezvényen egyebek mellett táncfoglakozásokkal, jógával, önismereti előadásokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket.
Rozé, Rizling és Jazz Napok augusztus közepén Veszprémben
Idén augusztus 13. és 22. között rendezik meg a Rozé, Rizling és Jazz Napokat Veszprémben, az Óváros téren.
Nyílt napok és évadkezdés a Kolozsvári Magyar Operában
Nyílt napokat tart augusztus 15–20. között a Kolozsvári Magyar Opera. Az első alkalommal megrendezett OperaNapok az intézményben bemutatott kortárs zeneművek ismertetését helyezi előtérbe.
Rockfesztivált rendeznek Komlón
A Tankcsapda, az Alvin és a Mókusok és a Moby Dick is színpadra lép az augusztus 12. és 14. között zajló 3. Volt Van Lesz Rockfesztiválon (VVL) a Baranya megyei Komlón.
Passió Magyarpolányban
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében idén sem maradnak el a passióelőadások Magyarpolányban. A helyzethez igazodva most új időpontban, augusztus 19. és 29. között összesen hat előadásra készülnek a falu lakosai.
Elindult az előregisztráció a Szent István-terem látogatói számára
Augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Budavári Palota újjászületett Szent István-terme, amely az első napokban a kapcsolódó kiállítással együtt ingyenesen lesz látogatható; az előregisztráció pénteken indult el.
Ismét megrendezik az Ősök napját Bugacon
Lovas és gyalogos seregszemle, hagyományőrző csatabemutató, íjászversenyek, koncertek, családi események, összesen ötvenöt nagyobb programelem várja a látogatókat augusztus 13. és 15. között Bugacon a 6. Ősök napján, a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepén.
Egy hét múlva kezdődik a Zempléni Fesztivál
A sárospataki nyitóhangversennyel augusztus 13-án kezdődik a 30. Zempléni Fesztivál. A jubileumi rendezvény szervezői a jegybevételek 50 százalékát a térségi koraszülöttmentéshez ajánlják fel.
Cziffra 100 – Három koncert a VeszprémFesten
A Jezsuita Templomkert – eső estén a Hangvilla – ad otthont a VeszprémFest három, a Cziffra György-emlékévvel közösen megrendezett koncertjének, amelynek fókuszában az improvizáció, a zene szabadsága áll.
Felsőörsi Fotóudvar – Kiállítások, koncertek, könyvbemutatók
Fotókiállítások, koncertek, kertmozi, zenés gyerekprogramok és beszélgetések is várják az érdeklődőket az első Felsőörsi Fotóudvar programsorozaton, amelyet augusztus 8. és 18. között rendeznek a felsőörsi Civilházban és környékén, a Garten Balaton kortárs művészeti hetek részeként.
Mesterségek Ünnepe 35. alkalommal a Budai Várban
Immár 35. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 20-tól 22-ig várja a látogatókat a Budai Várban új helyszínen, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig.
Augusztus végén érkezik a Placcc fesztivál
Magyar művészek mellett egyiptomi, olasz, holland és brit alkotók részvételével rendezik meg augusztus 26. és szeptember 5. között Budapesten a Placcc fesztivált.
Jazzbazár – A Borbély Műhely és Tompos Kátya nyáresti koncertje
Augusztus 13-án két jazzkoncert várja az érdeklődőket a Várkert Bazárban.
360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön
Augusztus 13-án nyílik az első kortárs kiállítás, ezzel megkezdődik a 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön elnevezésű programsorozat.
Európai filmfesztivál indul szombaton a Margitszigeten
Nagyszabású, európai filmfesztivál indul szombaton a Margitszigeten, augusztus 22-ig európai, izraeli és távol-keleti filmalkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők a fővárosi, alkalmi kertmoziban.