program

Kinyitja kapuit a Pesti Vígadó

Csoportos idegenvezetés, kiállítások, képzőművészeti foglalkozások, mesefilmvetítés, táncház és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket május 21-én a Pesti Vigadó Nyitott ház elnevezésű eseménysorozatán Budapesten. A rendezvény célja, hogy mindenki megismerhesse a nagy történelmi múlttal rendelkező épületet – hangsúlyozta Molnárné Szunyi Barbara ügyvezető igazgató.

Filmekkel a természetért

Beköltöznek a filmek és a természet a Királyi Kastélyba, május 18-án ugyanis elkezdődik a második Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, amelybe idén a gödöllői fő helyszín mellett Hatvan is bekapcsolódik. A május 22-ig tartó rendezvény összes programja ingyenes, az érdeklődőket vetítések, koncertek és fotókiállítás is várja.

Tavasz, kultúra, Győr

Költői est, harangjáték, Otello, zenés ámokfutás – áprilisban is temérdek programmal vár mindenkit a győri Négy Évszak Fesztivál. A történelmi emlékeket őrző házakban és tereken mindenki talál kedvére való szórakozást, akár irodalom-, akár színház-, akár zenekedvelő, akár gyermek, akár felnőtt. A város számtalan meglepetést tartogat.

A fotózás ezer arca

A Budapesti Fotóutca Fesztivál 2014-ben jelentkezett először a budapesti őszi kulturális programok kínálatában a Café Budapest kortárs kulturális fesztivál részeként, idén pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 22. és 24. között kora délelőttől késő estig várja változatos és ingyenes programokkal a fotográfia iránt érdeklődőket.

A Vár Buda kulturális korzója

Ybl Miklósnak volt egy álma. Szerette volna, ha nem csak a pesti rakparton és az Andrássy úton van élet, hangulat, hanem a budai korzón is. Ezért született a Várkert Bazár, amely most arra hivatott, hogy ezt az álmot beteljesítse – fogalmazta meg Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója március 31-én annak apropóján, hogy a felújított épület két éves lett. Az ingyenes születésnapi programokba bárki bekapcsolódhat.