Rúzsa Magdi

Karma címmel jelent meg Rúzsa Magdi új lemeze

Karma címmel megjelent Rúzsa Magdolna nyolcadik stúdióalbuma. Az énekes az elektronikus poplemezén ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt.

Érezni kell, miben hiteles az ember

Rúzsa Magdi a karantén feloldása óta most először lép színpadra, rögtön egy több helyszínes turnén. Új dallal is készül, de ezzel kapcsolatban nagyon titokzatos. Interjú.

Kezdődik a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosának központi utcáit, tereit augusztus 19. és 26. között – jelentették be a szervezők. Amint Gergely Balázs főszervező elmondta: idén az 575 éve Kolozsváron született Mátyás király és a 450 évvel ezelőtt Tordán kikiáltott vallásbéke köré szerveződik az események jelentős hányada.

Kik kapják a Petőfi Zenei Díjakat?

Idén Zamárdiban a STRAND Fesztivál nulladik napján, augusztus 21-én adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján június 30-án Sopronban, a 26. Telekom VOLT Fesztiválon. A díjátadó gálára különleges, csak ott látható produkciókkal készülnek a fellépők. A jelöltekre július 26-áig lehet szavazni!